Elérte az egymilliárdos bevételt a 444.hu

A 444 bővülését mutatja az is, hogy a foglalkoztatott munkavállalók száma 46-ról 55 főre nőtt.

Munkatársunktól
2023. 06. 05. 16:27
444 logo (Photo: Wikipedia)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dollármédia zászlóshajója, a 444.hu évek óta növelni tudta bevételeit, de a kampányévben elérte az egymilliárd forintos álomhatárt is. 2021-ben a 444 mögött álló Magyar Jeti Zrt. 847,2 millió, míg 2022-ben már 1,055 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ez több mint kétszázmillió forintos és csaknem 25 százalékos növekedés. 

A cég adózott eredménye elmaradt a 2021-es 163,3 millió forinttól, de így is 155,8 millió forint nyereséget könyvelhettek el. 

A 444 bővülését mutatja az is, hogy a foglalkoztatott munkavállalók száma 46-ról 55 főre nőtt. 

Osztalékot nem hagytak jóvá. A 444 napi szinten kritizálja a kormányt és a választási kampányban is kifejezetten aktív volt.

A Fidesz–KDNP győzelme után több olyan cikk is megjelent a portálon, amelyen a Fideszre szavazókat igyekeztek „szellemileg elmaradott embereknek” beállítani

444.hu több külföldi támogatást is kapott és sikeresen pályáztak az Európai Bizottság kiírására, amely során egy „független multinacionális digitális központ” létrehozása a cél. 

A pályázat során a 444.hu csaknem 150 millió forint támogatást kapott, a projektben részt vesz még a Political Capital, a Mérték Médiaelemző Műhely és az Idea Alapítvány is. A pályázat 2023. január 1-jétől 2025. június 30-ig tart. Korábban pedig szintén az Európai Bizottság 120 millió forinttal támogatta a 444.hu-t, hogy Lakmusz néven egy úgynevezett tényellenőrző portált hozhassanak létre.  

(Borítókép forrása: Wikipédia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.