Sosem látott büntetést kaphat az ellenzék a tiltott pártfinanszírozás miatt + videó

Ellenzéki politikusok arról számoltak be a Mediaworksnek, hogy az összefogásban részt vevő pártok pártelnöki szinten még nem egyeztettek egymással, egyelőre csak vizsgálják az ÁSZ jelentéstervezetét, amelynek értelmében akár hárommilliárd forintos büntetést is kaphatnak. Hollik István szerint a baloldal megpróbálta a kampány során kijátszani a törvényt.

Munkatársunktól
2023. 06. 20. 18:01
Márki-Zay
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese azt a tájékoztatást adta a Mediaworksnek, hogy pártvezetői szinten még nem beszéltek a büntetésről, most mindenki az ÁSZ részjelentés-tervezetét tanulmányozza, de mivel az MMM-hez érkeztek a külföldi források, ezért Márki-Zay Péter felelőssége mindenképpen felmerül a kialakult helyzetben. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szintén azt mondta, hogy nem tud pártok közötti egyeztetésekről, és azt is elárulta, hogy pártjának még nincsen hivatalos álláspontja az ügyben. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője viszont nem válaszolt a Mediaworks azon kérdésére, hogy milyen hatással lehet egy ilyen büntetés az MSZP-re. A politikus csupán annyit mondott, hogy még nincsen büntetés.

Közben az Állami Számvevőszék is reagált a hírekre. Mint közleményükben írták, a pártok valóban megkapták a számvevőszék részjelentés-tervezetét, de a tiltott támogatás összegét csak később, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatának ismeretében lehet megállapítani, a büntetés mértéke is ettől függ.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.