Nem döntött a számvevőszék a guruló dollárok ügyében

Nem állapítható meg az sem, hogy az egyes pártokra milyen jogkövetkezmények vonatkoznak – jelentette ki Windisch László.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 06. 20. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hozott döntést az ellenzék tiltott kampányfinanszírozási ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ), és az sem állapítható meg, melyik pártra milyen jogkövetkezmények vonatkoznak – közölte az MTI-vel Windisch László, az ÁSZ elnöke. 

Sajtóértesülések szerint az országgyűlési választásokra közös listát állító hat párt 3,2 milliárd forint büntetést kaphat külföldi finanszírozás miatt. Windisch László a hírre úgy reagált, hogy a pártok valóban megkapták a számvevőszéki részjelentés tervezetét, de a tiltott támogatás összegét csak később, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálatának ismeretében lehet megállapítani, a büntetés mértéke is ettől függ. 

Emellett a jogszabályok sem egyértelműek arról, hogyan oszlik meg a jogkövetkezmény az érintett pártok között olyan esetben, amikor az összefogásuk érdekében, de nem pártnak vagy pártoknak címzett, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásban részesülnek. Az ÁSZ emiatt egyeztetést kezdeményez a jogalkotóval az üggyel kapcsolatos rendelkezésekről – írták.
Windisch László hozzátette, hogy a jelentésről annak véglegesítése előtt megbeszélést kezdeményeztek az ellenzéki pártokkal, és nem állapítottak meg többet annál, mint amit Márki-Zay Péter már korábban elismert. 

A számvevőszéknek hatósági jogköre nincs, bírságot, büntetést nem szab ki, a tiltott pártfinanszírozás jogkövetkezményeit sem ők, hanem a törvény határozza meg. 

Ebben a kérdésben mérlegelési jogköre a szervezetnek nincs, de a tiltott finanszírozás összegét jogosult és köteles megállapítani. A részletekről a nyilvánosságra hozatalt követően lehet beszélni, addig a sajtóban közölt részinformációkra az ÁSZ nem reagál – tette hozzá.

Borítókép: Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke A hófehér gazdaság felé – Korrupciós helyzetkép Közép-Európában elnevezésű konferencián (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.