Ha külső sérüléssel érkezik meg a csomag, arról mindenképpen szólni kell a futárnak, kézbesítőnek, aki a kézbesítési okiraton jelzi a sérülés tényét. Ha csak felbontás után derül ki, hogy megsérült a tartalom, azt a kézbesítést követő három munkanapon belül tudja a címzett a postai szolgáltató felé írásban jelezni és jegyzőkönyvbe vetetni, ilyenkor kártérítési igénnyel is lehet élni. Ha a feladott küldemény nem érkezett meg, vagy a nyomkövetési információk szerint már hosszú ideje nem változik a helyzete, ugyancsak a postai szolgáltatóhoz fordulva érdeklődhetünk a küldemény hollétéről – írták.
A közlemény szerint,
ha egy csomag vagy levél elveszett, kártérítést csak az egyedi azonosítószámmal rendelkező küldemények esetén kaphatunk, mivel csak ezeknek az útja követhető nyomon.
Alapesetben a kártérítés összege nem a küldemény értékéhez, hanem a feladáskor fizetett díjhoz igazodik, ezért drága küldeményt érdemes értéknyilvánítással vagy biztosítással feladni, mert ha a csomag eltűnik, a szolgáltató a megadott értéket köteles megfizetni, aminek díjáról és feltételeiről a feladáskor tájékozódhatunk – ismertették.
Kitértek arra is, hogy ha olyasmit küldenének ajándékba, ami törékeny vagy speciális kezelést igényel (például bor, edények), akkor mindenképpen érdemes gondosan tájékozódni a feladás előtt; sok szolgáltató egyáltalán nem vállalja az ilyen küldemények szállítását, így ha mégis feladják őket és bajuk esik, akkor nem számíthatnak kártérítésre. Más esetekben csak külön elővigyázatossági intézkedések mellett szállíthatók az ilyen csomagok, amelyeket a feladónak kell betartania, ha ezek elmaradnak, hiába írjuk rá a csomagra, hogy „Törékeny!”, ezt a szolgáltatók nem tudják figyelembe venni – tették hozzá.
Az NMHH figyelmeztetett: a küldeményt felvevő munkatárs nem köteles ellenőrizni a csomag tartalmát, tehát az előzetes tájékozódás és a gondos csomagolás a saját érdekünk. Nagyon fontosnak nevezték az előzetes tájékozódást akkor is, ha élelmiszert – például a karácsonykor szokásos bejglit – szeretnének küldeni: a postai szolgáltatók általában nem tudják teljes biztonsággal garantálni, hogy egy küldemény egy adott napon megérkezik a címzetthez. Emellett előfordulhat, hogy a címzett nem tudja azonnal átvenni a küldeményt, és akár napokig raktározni kell. Ha a szolgáltató nem vállalja ilyen tartalmú csomagok szállítását, akkor a romlott finomságok miatt kártérítésre sem számíthatunk – tájékoztattak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!