Idén több mint 13 millió köbmétert. A főpolgármester hozzátette: ezt a mennyiséget sok esetben évtizeddel korábban meghatározott, befagyasztott árakon adják át, az ellenérték kisebb az önköltségi árnál is.
Ez a helyzet a fővárosi önkormányzat számára elfogadhatatlan. Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető rá arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje
– írta Karácsony, majd megfogalmazta ultimátumát: „amennyiben záros határidőn belül az állam nem biztosítja – bármilyen jogcímen – az állami ellátási felelősségi körbe tartozó területekre történő ivóvízátadás veszteségének megtérítését úgy a 2023. évre, mint a következő évekre a Fővárosi Vízművek számára, akkor a Fővárosi Vízművek […] kénytelen lesz […] a vízátadási szerződéseit felmondani.”
Levelében a főpolgármester konkrétumot nem említett, vagyis nem határozta meg pontosan a követelt összeget, ahogyan azt sem, mikor váltja be fenyegetését. Mikor jön el a „záros határidő”.
Az érintett településekre, településrészekre ugyanakkor egy felsorolásban utalást tett. Ezek Vác, Dunakeszi, Dunakeszi-Székesdűlő, Üröm, Nagykovácsi, Csömör, Visegrád-Szentgyörgypuszta, Kistarcsa, Ecser, Szigethalom, Ercsi, Dunaharaszti.
Ötletbörze
A balliberális városvezetés év elején kezdte kongatni a pénzügyi vészharangot, drámainak szánt bejelentésekben vetítve előre Budapest lehetséges anyagi csődjét. Azóta csak úgy sorjáznak a megszorítási és a pénzszerző ötletek. Előbb Karácsony az adófizetés megtagadásáról számolt be, utóbb Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes hozta szóba a vízdíjemelést, ám akkor még csak lehetőségként emlegetve a sarcolást. Megvalósult viszont a díjnövelés a tömegközlekedésben: Karácsony Gergely július 21-én több mint húszszázalékos jegyáremelést jelentett be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!