Az Origo hétfő óta folyamatosan próbálja elérni a baloldal női politikusait, civil jogvédő szervezeteket, ismertebb színészeket, de ez idáig sehonnan nem kaptak válaszokat, pedig csak arra lettek volna kíváncsiak, hogyan értékelik Arató András viselkedését.
Hazugságon kapták D. Tóth Krisztinát, magyarázkodni kezdett a Klubrádió körüli botrány kapcsán
A közismerten balliberális D. Tóth Krisztina bukott tévés azt hazudta, hogy a Klubrádió főszerkesztőjének, Arató Andrásnak a gyalázkodása kapcsán nem kapott kérdést az Origo szerkesztőségétől, miközben a portál újságírója bizonyíthatóan felvette vele a kapcsolatot. Persze a külföldi műsorokat másoló baloldali feminista „újságíró” nem mer szembe menni a Klubrádióval, helyette teljesen semmitmondó kliséket pufogtat – írja az Origo.

További Belföld híreink
Hatalmasat hazudott D. Tóth Krisztina
A feminista körökben ismert WMN blog alapítóját is megkereste az Origo az ügyben kedden, ahogyan több baloldali politikusnőt is, mert úgy gondolják, hogy
minden jóérzésű embert, nőt és férfit sért az, ha egy társadalom női tagjairól úgy beszélnek nagy nyilvánosság előtt, mint ahogyan azt Arató András tette.
További Belföld híreink
D. Tóth Krisztinának, a WMN alapítójának az alábbi kérdéseket küldték el:
- Ön szerint elfogadható-e, hogy Arató András és a Klubrádió nem vállalja a felelősséget?
- Le kellene-e mondania Arató Andrásnak?
- Mit gondol, van-e helye a közéletben olyan férfinak, aki így vélekedik nőkről, családanyákról?
- Ön, mint egy női témákkal foglalkozó portál alapítója, hogyan értékeli az újságíró szavait?
D. Tóth Krisztina azonban válasz helyett hazugozással vádolta meg a hírportált. Azt állította, hogy semmilyen kérdést nem kapott.
Ezzel szemben a valóság az, hogy az Origo újságírója küldött kérdéseket a baloldali propagandistának, és ennek fényében jelent meg a cikkük is. Alább tekinthetik meg az erről szóló levelet:

A fentiek tükrében tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a balliberális propagandista hazudott. Még ennél is nagyobb baj, hogy a feminizmus mellett teljes mértékben kiálló D. Tóth nem akart elhatárolódni Arató András gyalázkodásától. Természetesen semmi rosszat nem mondott a baloldali propagandarádióról D. Tóth, mivel attól tarthat – joggal –, hogy esetleg nem fogják meghívni oda. Semmitmondó mondatai sajnos azt mutatják, nem igazán zavarták Arató gyalázkodó sorai.
D. Tóth egyébként egy bukott tévés, sem a közszolgálati televíziónak, sem a kereskedelmi televízióknak nem kellett, és végül egy blogra menekült. Az amerikai meg a belga televíziókban unalomig ismert videósorozattal is próbálkozik már évek óta, teljesen céltalanul és értelmetlenül kocsikáztat főleg baloldali propagandistákat vagy éppen színésznek álcázott pártpolitikusokat. D. Tóth persze a propagandaoldalán nagy ravaszul indirekt módon próbálja szidni a kormányt és próbál törleszkedni a bukott baloldalhoz – olvasható az Origo cikkében.
„Nem hazudtam: hibáztunk”
– Nem hazudtam: hibáztunk – írta a Facebook-oldalán a cikk megjelenése után D. Tóth Kriszta. A műsorvezető állítása szerint az elmúlt órákat a WMN rendszergazdáival töltötte forró dróton, hogy kiderítsék, mi történt az Origo.hu-tól küldött levéllel, ami hozzá azóta sem jutott el.
Tájékoztatása szerint kiderült, hogy a lap központi e-mail-címére tegnap valóban megérkezett a levelük, amit véletlenül töröltek. – Tehát még egyszer: hibáztunk, és ezért elnézést kérek az Origo.hu munkatársaitól – írta D. Tóth.
A konkrét esetről nem szólván posztja végére azt is odaírta: „a nők lekurvázása nincs rendben, elítélem és felháborítónak tartom.”
További Belföld híreink
Borítókép: D. Tóth Krisztina (Forrás:YouTube/Képernyőfotó)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!