Kósa Lajos szerint Magyar Péter tájidegen, mint akácfa a Nagyerdő tölgyesei között

A Fidesz alelnöke szerint a frissen debütált politikus egyszemélyes előadást csinál.

2024. 05. 21. 14:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájidegen volt, mint az akácfa a Nagyerdő tölgyesei között fogalmazott Magyar Péter debreceni látogatásáról Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Az egykori debreceni polgármester Bayer Zsolt vendégeként a Hír TV-ben fejtette ki véleményét a cívisvárosban tartott tüntetésről.

A műsorban elmondta, nagyobb probléma nélkül zajlott a demonstráció, ugyanakkor megjegyezte, hogy a Tisza Párt nem tartott be minden tűzvédelmi előírást és a tüntetők virágágyásokat is letapostak. A politikus szerint a tüntetés néhány ezer részvevője közül kétezer-kétezerötszáz volt debreceni, a többiek szemmel láthatólag látogatók voltak, de örömmel fogadták őket.

Kósa Lajos megemlítette, hogy Magyar látogatása előtt kitették a plakátokat, amelyeken az állt: „Nadrágszíjmentes övezet”, ezzel is emlékeztetve a frissen debütált politikust, hogy ez nem az a hely, ahol nadrágszíjjal lehet fenyegetőzni. Még egy hét múlva is betelefonáltak a városházára, hogy tessék mondani, most már lehet a főtéren nadrágszíjat hordani? – árulta el Kósa Lajos.

A Fidesz alelnöke Magyar Péter putnoki, templomi jelenetéről is elmondta álláspontját, amikor a politikus magából kikelve ordítozott a templomból kijövőkkel. Kósa szerint ez a jelenet úgy nézett ki, mint amikor a Monty Python filmjében, a Brian életében a jeruzsálemi városfal előtt az oszlop váteszek szónokolnak. Meglátása szerint Magyar Péter egyszemélyes előadást csinál, a pártjában ő az egyetlen ismert politikus.

Álláspontja szerint a legismertebb arcok Magyar Péter körül azok a „fogdmeg legények”, akik olyanok, mint akik annak idején Vizoviczki László birodalmában voltak kidobók a Hajógyári-szigeten. – Nem is ment feléjük az ember – mondta a Fidesz alelnöke.

Borítókép: Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Bayer Zsolt vendégeként a Hír TV-ben (Forrás: Képernyőfotó, YouTube)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.