- A házelnöki interjúból megtudhatjuk, mit gondol Kövér László arról, hogy válságban van-e a Fidesz.
- A politikus markáns véleményt fogalmazott meg a baloldal elmúlt másfél évtizedéről.
- A Fidesz választmányi elnöke mélyebben elemezte a Magyar Péter-jelenséget.
- Szó esett a beszélgetésben arról is, hogy milyen súlyos kihívások előtt áll az ország.
- A házelnök szavaiból kiderül, mit gondol a jegybankelnök és a gazdasági miniszter közötti pengeváltásról.
- Terítékre került a közösségi média szerepe és a celebpolitizálás.
- Választ kaptunk a házelnöktől arra a kérdésre, milyen állapotban van a demokrácia a nyugati világban.
- Kövér László meghatározta az amerikai elnökválasztás tétjét, és egyértelműen üzent a magyar politikai életet kívülről befolyásolni szándékozó erőknek.
– Miközben egymást érik a válságok – éppen csak túlléptünk a világjárványon, két és fél éve háború dúl a szomszédunkban –, nincs gazdasági konjunktúra, ráadásul az utóbbi időszakban a kormánypártok körül is többen követtek el hibákat. Vannak, akik már a Fidesz válságáról beszélnek, köztük Tölgyessy Péter is. Egyetért ezzel a helyzetértékeléssel?
– Egyáltalán nem. Tisztelem régi képviselő- és harcostársamat, akivel az ellenzéki kerekasztal óta ismerjük egymást, és aki kiváló elemzéseket szokott adni a magyar politikáról, de néha túllendül a realitásokon. Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül nagy bajban van. A történelem furcsa fintora, hogy amikor több mint száz év után végre belül kezdtük rendezni közös dolgainkat, történelmi adósságainkat, ledolgozni a hátrányunkat, amit a XX. század okozott, kívülről előbb a Covid, aztán a háború és az ezzel járó gazdasági nehézségek törnek ránk. Mindehhez járulnak hozzá azok a kulturális, értékrendbeli problémák, amelyek Európa identitásvesztésével fenyegetnek. Ennek a világnak a részeként próbáljuk a szuverenitásunkat, az értékeinket és az életmódunkat megvédeni, illetve a magunk erejéhez mérten hozzájárulni ahhoz, hogy Európa rátaláljon önmagára, és a világ is jobb irányba forduljon.
– Egyes elemzők talán túloznak, de a Fidesz táborában, a szimpatizánsok soraiból is hallani olyan aggodalmakat, hogy túl sok a ki nem kényszerített hiba, és éppen az egyik ilyen, a kegyelmi ügy indította el Magyar Péter politikai karrierjét, aki ma már a Tisza Párttal a legnagyobb ellenzéki erőt képviseli.
– Pánikra semmi ok. Feltűnt a politikai küzdőtéren egy eddig ismeretlen, új ellenfél, aki összegyűjtötte azon ellenzéki szavazókat, akiknek régóta elegük volt Gyurcsányékból, a momentumos ostobákból, a nem létező Párbeszédből meg a hangoskodó Tordaikból és Szabó Tímeákból, illetve a Jobbikból, amelyik annyira belebonyolódott a saját cseleibe, hogy már azt sem tudja, honnan indult és merre tart. Semmi más nem történt eddig.
– Akkor mindenki megnyugodhat, ahogy mondani szokás, nincs itt semmi látnivaló?
– Erről szó sincs, hiszen a kormányzati feladat gyakorlása állandó kihívással és – talán szükségszerűen – emberi hibákkal is jár. Mindezzel együtt abból indulok ki, hogy tizennégy éve kormányzunk, és a teljesítményünket reálisan értékelve, önteltség nélkül kijelenthető, hogy ez a politikai közösség az ország élén történelmi tetteket hajtott végre. Először is 2010 után megoldotta azt a pénzügyi-gazdasági válságot, ami egy totális államszervezési, illetve erkölcsi krízissel társult – előbbi a közbiztonság összeomlásában, utóbbi a határon túli magyarokat megalázó dicstelen népszavazásban csúcsosodott ki. Mindezt a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hagyta ránk örökül.
– Kétségtelen, hogy 2010-re visszatekintve volt hová fejlődni, és a romok eltakarítása után tízéves fellendülési időszak következett.
– Valóban, 2012-től egészen 2022-ig olyan évtizednek voltunk a részesei, amely statisztikai mutatókkal igazolhatóan száz év óta nem látott gyarapodást hozott az országnak, benne a magyar családok többségének életében is. Az adósrabszolgaság szakadékának széléről rántottuk vissza az országot, és családok százezreit mentettük ki a devizaadósság csapdájából. Ráadásul nemcsak jelentős mértékben csökkentettük a bruttó hazai össztermékhez képest fennálló államadósságot, de annak szerkezetét is átalakítottuk: nagy részét forintosítottuk, és fontos változás az is, hogy már jórészt a magyar emberek hitelezik az állam működését a kincstárjegyeken, állampapírokon keresztül, ami pénzügyi biztonságot hozott az országnak. Ezt az tette lehetővé, hogy folyamatosan nőtt a családok felhalmozása. Egy segélyalapú társadalompolitika helyett munkaalapú gazdasági modellt hoztunk létre, melynek eredményeképpen ma többen dolgoznak hazánkban, mint bármikor 1990 óta. Mindezek mellett olyan családtámogatási rendszert sikerült felépíteni, ami a világ számos pontján mintaként szolgál.
– Az ön által felsorolt eredmények következménye lehet, hogy Magyarország felkerült a világpolitikai térképre.
– Vitathatatlan, az elmúlt tizennégy év hozadéka az is, hogy Orbán Viktoron keresztül Magyarország ma olyan tényező az európai és a világpolitikában, amit az ország mérete, gazdasági potenciálja nem indokol. Ugyanakkor az is tény, hogy 2022 februárja után, az orosz–ukrán háború kitörése és az erre válaszul adott, katasztrofálisan elhibázott uniós szankciós politika következtében megtört ez az előbb említett lendület, olyan kihívások tornyosulnak előttünk, amelyekre még nem találtuk meg a megfelelő választ. A miniszterelnök éppen ezt a kivezető utat keresi, amikor gazdaságpolitikai fordulatról, illetve gazdasági semlegességről, a blokkosodásba való beleszorulás helyett széles körű kapcsolatépítésről vagy arról beszél, hogy miként küzdhetné le Európa a migrációs válságot vagy hogyan növelhetné a versenyképességét.
– Ilyen kihívások között nem nevezhető szerencsésnek, hogy éppen most feszül egymásnak a jegybank nemsokára leköszönő elnöke és a gazdasági miniszter, akik az elmúlt egy évben kemény üzenetváltásokba bocsátkoztak a nyilvánosság előtt. Mennyire tartja károsnak ezt a jelenséget?
– A Magyar Nemzeti Bank függetlensége magában hordozza azt is, hogy esetenként nézetkülönbség alakul ki a jegybank és a kormányzat között. Ebben az esetben is vélhetően ez történt. Tény, hogy megingott az összhang, de ezzel együtt tudunk élni. Az üzengetések viszont szükségtelenek voltak, a személyes sérelmeket nem szabad belekeverni a szakmai munkába. A miniszter és a jegybank elnöke is arra esküdött fel, hogy a nemzet javát szolgálja a legjobb tudása szerint. Aki ezen túl eső szempontokat is érvényesít, az súlyos hibát követ el.
– Mint ahogy Orbán Balázs is hibázott abban az ominózus interjúban…
– Az imént említett nemzetközi politikai és gazdasági kihívásokhoz mérve az Orbán Balázs nyilatkozata körüli hisztériakeltés csak vihar egy pohár vízben, mint ahogy az sem túl érdekfeszítő, hogy mi folyik a Tisza Pártban vagy mit beszél az a parlamenti ellenzék, amelynek már alig van támogatottsága.
– Ahogy korábban említette, a Tisza Párt csupán összegyűjtötte az ellenzéki szavazatokat. Ezek szerint a Magyar Péter-féle formáció lényegében egy baloldali válságtermék?
– Nem mi mondjuk, hanem a baloldali sajtó már régóta, hogy ellenzékváltó hangulat van Magyarországon, s ez a sajtó meg is próbálta átvenni az ellenzék szerepét. Minden egyéb látszat ellenére a Tisza Pártot is a dollármédia építette fel, adta Magyar Pétert kézről kézre, amíg sztár lett a közösségi médiában. Nekünk viszont nem Gyurcsány Ferenc, nem Márki-Zay Péter és nem is Magyar Péter az ellenfelünk, de nem is az, aki majd utána jön, ha ez a lemez lejár.
– Lejár a Magyar Péter-lemez is?
– Még nem.
– Akkor ön szerint 2026-ig még sok idő van, és lejárhat?
– Nekünk rövid a következő választásokig tartó idő, Magyar Péternek viszont rettenetesen hosszú.
– Az mindenesetre tény, hogy elért a pártjával harminc százalékot az EP-választáson, a felmérések ma is hasonló népszerűséget mérnek a Tisza Pártnak, miközben a parlamentben lévő baloldali ellenzék támogatottsága szinte eltűnt. Éppen ezért házelnökként is szokatlan helyzetbe került, hiszen a valódi ellenzék most a Parlament falain kívül facebookozik.
– Tekintsünk vissza az ellenzék elmúlt másfél évtizedes karrierjére! 2010-ben az országot romba döntő posztkommunisták mellett feltűnt két párt: a Jobbik és az LMP. A Jobbik radikális, mondhatni kocsmai stílusban adta elő azt, amit az LMP finomabban – a nevében hordozva –, hogy lehet más a politika. Akkor sokan azt gondolták, hogy tényleg lehet. Ehhez képest egy pillanat műve volt, hogy az alaptörvény vitájáról való kivonulással mind a Jobbik, mind az LMP – elveszítve az önbizalmát abban a tekintetben, hogy tartani tudja a független pozícióját az általa megjelölt két pólus közötti harmadik erőként – beszállt abba a játékba, hogy ki tud hangosabb, radikálisabb és könyörtelenebb ellenzéke lenni a Fidesz-kormánynak. Mindent elkezdtek ellenezni, függetlenül a tényektől. Ezek után mi háromszor nyertünk választást, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben, kétharmados többséggel, a Jobbik és az LMP viszont ráment erre a küzdelemre. Méghozzá azért, mert azt a versenyt, hogy ki a legjobb Gyurcsány Ferenc, csak Gyurcsány Ferenc nyerhette meg. Ez volt a DK elnökének mesterterve, csak azzal nem számolt, hogy rajta kívül is vannak játékosok, de nem a kormányoldalon, hanem a nemzetközi térben, akiknek Gyurcsány nem elég megbízható – tekintettel a családi hátterének a régi kommunista rezsimből eredő erős orosz kapcsolódásaira –, illetve nem is tartják elég jónak ahhoz, hogy választást tudjon nyerni. Ezért ezek a nemzetközi erők nem olyan személyt kerestek, aki hol keleten, hol nyugaton keres vevőt a hazájára, hanem megpróbálnak egy olyat felépíteni, aki eleve arra vállalkozik, hogy az ő zsákmányukul szolgáltatja ki Magyarországot. A gyűlöletből ácsolt pódiumról – amit Gyurcsány Ferenc felépített magának –, a hátsó lépcsőn felkúszva Magyar Péter letaszította a vezért. Az történt, hogy az a harmincszázaléknyi szavazó, akiknek elég annyi politikai üzenet, hogy mindegy ki, csak ne Orbán vezesse az országot, összegyűlt egy olyan ember köré, aki eddig még nem vallott kudarcot, nem bizonyosodott be róla, hogy alkalmatlan a kormányváltásra.
– Tehát nem látja szükségét annak, hogy a Fidesz az új ellenzéki erő miatt bármit változtasson a politikai stratégiájában?
– A stratégián nem kell változtatni, de az kétségtelen, hogy a politikai kommunikáción módosítani kell, mert azt Magyar Péter átalakította.
– Ráadásul az látható, hogy hiába tesz közzé a közösségi oldalán szinte naponta valamilyen valótlan állítást, amiről egyértelműen kiderül, hogy nem igaz, ezek a lelepleződések nem igazán koptatják a népszerűségét a hívei között. Mit lehet kezdeni ezzel a jelenséggel?
– Ez valós fenyegetés, de nem Magyar Péter miatt. Az igazi veszélyt az jelenti, hogy a közösségi média manipulációja révén tömegek veszítik el a valóságérzékelésüket. Sőt már igényük sincs a valóság megismerésére, csak az érdekli őket, hogy a vágyaikat – akár a politikára vonatkozóan – kiszolgálják. A celebpolitizálás találó kifejezés erre a jelenségre. A celebvilág feltűnése volt az első gyomorszájtájéki ütés a kultúrának, egy botrányos szintlépés lefelé, hiszen semmilyen teljesítmény nem kellett ahhoz, hogy valaki híres és elismert legyen, elég volt az, hogy a saját ürességét, közönségességét a maga pőre valóságban a nyilvánosság elé tárja. Ez a celebstílus átszivárgott a politikába, ami a demokrácia jövőjére nézve fenyegető igazán.
– Ezt hogy érti?
– Ha komolyan gondoljuk, hogy a demokrácia értékes kormányzási forma, akkor azon is érdemes elgondolkozni, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon és világszerte a média, a véleményformáló hálózatok miként, miért ásták alá a demokratikus intézményrendszerben működő vezető réteg hitelességét, tekintélyét, megbízhatóságát, moralitását.
– A hagyományos média védelmében annyit megjegyezhetünk, hogy ott még többnyire működött a kontroll, a szerkesztők, az újságírók törekedtek arra, hogy a maguk értékrendje szerint, de lehetőleg a valóságot közvetítsék a közvéleménynek, a közösségi platformokon azonban csupán különböző algoritmusok segítségével, sokszor álprofilokon keresztül zúdulnak az emberek nyakába a hazugságok. Hogyan tudnak ezzel megküzdeni a politikusok?
– A Fidesznek fenn kell tartania a régi bevált módszereket, a személyes kapcsolattartást a választókkal, az úgynevezett terepmunkát, ami azért sem nehéz, mert nekünk van a legkiterjedtebb szervezett politikai közösségünk. Ezzel párhuzamosan fel kell venni a kesztyűt az online felületeken, meg kell vívni a harcot ott is, de a hagyományos csatatérről nem szabad kivonulnunk, mert ott a miénk az előny. Önmagában az interneten áradó mocsokkal szembeni védekezéssel nem lehetünk sikeresek. Az úgynevezett közösségi média – aminek az elnevezése is botrányosan hazug – egyébként is csak a rombolásra alkalmas, ott nem igazán lehet építkezni, értékeket bemutatni.
– A demokrácia válságáról esett szó az imént, ezért is érdemes kitekinteni Európára, ahol az utóbbi hónapokban mintha új szelek fújnának: sorra nyerik a választásokat helyi vagy országos szinten a bevándorlásellenes, nemzeti, szuverenista pártok, miközben olyan intézkedéseket vezetnek be például a határellenőrzés terén, amelyekért Magyarországot bünteti az Európai Unió. Ez már a fordulat vagy csak egy folyamat kezdete, aminek a végkimenetele még kétséges?
– Meglátásom szerint – jó esetben – ez csak a kezdet, és nem biztos, hogy ez a folyamat a demokrácia keretein belül végbe tud menni. A nyugat-európai emberek többsége ugyanazt vallja a lényeges kérdésekben, amit a magyar kormány is képvisel a migrációs politikában, az orosz–ukrán háború kezelésében, a szankciók ügyében vagy az LMBTQ-propaganda kapcsán. Ők is pontosan látják az országaikban a problémákat, de az uralkodó elit igyekszik elszigetelni a választókat azoktól a pártoktól, amelyek radikális válaszokat ígérnek. Amennyiben mégis jó eredményt érnek el ezek a politikai erők, esetleg megnyerik a választást, ahogy Németországban, Türingia tartományban az AfD vagy legutóbb Ausztriában a Szabadság Párt, akkor a hagyományos pártok – jobb- és baloldaliak – megpróbálják elszigetelni, karanténba zárni őket. Minden praktikát kipróbálnak azért, hogy a valós népakaratot kisiklassák. Ez a mérkőzés azért sem lefutott, mert a tét óriási, itt nem csupán egyéni, politikusi karrierpályákról van szó. A cél Európa átalakítása és végleges alávetése. Hibrid háború zajlik a kontinensen – Magyarországgal szemben is. Ebben a háborúban, ami a nemzetek és nemzetállamok felszámolására törő globális pénzhatalom és a szuverenitásukért küzdő országok és politikai erők között zajlik, valamelyik fél vagy legyőzi a másikat, vagy pedig egy tartós patthelyzetben tönkremegy Európa.
– Ezek szerint az európai szuverenistáknak úgy kellene Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban, mint egy falat kenyér?
– Ez azért is igaz, mert a demokrata szélsőbaloldal és a Trump vezette jobboldal szemlélete között égbekiáltó különbség van. Donald Trumpnak az Egyesült Államok a hazát jelenti, míg a demokraták egy globális világbirodalom eszközeként tekintenek Amerikára, amiben a demokrácia csak egy aktuálisan szükségszerű mellékkörülmény. Az is kérdéses, hogy működik-e még a demokrácia abban az országban, ahol előbb jogi eszközökkel, majd ennek sikertelensége után fizikailag akarták kiiktatni az elnökségért zajló versenyből Trumpot, s ahol egy tagállamban megtilthatják, hogy ellenőrizni lehessen a szavazásban részt vevők személyazonosságát. De visszautalva Németországra, ott sem áll jobban a demokrácia helyzete, miután a nagy pártok, a CDU, az SPD és a Zöldek közös petícióban kezdeményezték a szélsőjobboldalinak bélyegzett AfD betiltását, amelyre több millió ember szavazott. Ha ez az elit úgy gondolja, hogy németek milliói ma is szimpatizálnak a nácizmussal, akkor nem sok értelme volt az utóbbi néhány évtized demokráciakísérletének Németországban.
– Látjuk, hogy a német elit keményen „dolgozik” azért, hogy egyre több honfitársuk tolódjon jobbra, és szimpatizáljon az AfD-vel. De a népakarat kifejezése a demokrácia lényege. Vagy már ez sem így van?
– Éppen azok ássák alá a demokrácia alapjait, akik szavakban védik. Az emberiség történetében térben és időben vizsgálva a demokrácia rendkívül kis részt tölt ki, ezért is érthetetlen, miért gondolta bárki is, hogy a Szovjetunió szétesése egyben a liberális demokrácia világméretű győzelmét is jelenti, amivel véget ér a történelem, vagyis egy örök idilli állapot következik. Nem azért vannak válságban ma a nyugati országok, mert illiberális, populista vagy szélsőjobboldali támadás éri a demokráciát, hanem azért, mert egy magát liberális demokratának nevező korrupt, a globalista hálózatok ügynökeiből álló oligarchia uralja és torzítja el ezen országok demokratikus berendezkedését és az Európai Unió intézményeit. Az egyik német FDP-s politikus kiválóan fogalmazott, amikor az AfD betiltását indítványozókról azt mondta: azt a látszatot keltik, hogy nem védeni akarják a demokráciát, hanem félnek tőle.
– Térjünk még vissza az amerikai elnökválasztásra! A kormányt sokan bírálják, amiért mindent egy lapra, Trumpra tett fel. Tehetett mást?
– Dehogy! Minden látszat ellenére mi nem keresünk ellenségeket. A jelenlegi amerikai vezetés az, amelyik olyan arcátlanul avatkozik a magyar belügyekbe és fenyeget meg minket, amire korábban nem is mertünk gondolni, hogy egy szövetségessel ezt megteszik. Akinek bármi kételye van azzal kapcsolatban, hogy ez nem az évek alatt felhalmozódott, politikánkból fakadó amerikai sérelmekről szól, hanem arról, hogy a globalista demokrata projekt számára a kezdetektől tüske vagyunk a köröm alatt, annak érdemes előkeresnie Charles Gati egykori külügyi főtanácsadó nyilatkozatát 2012-ből. Másfél évnyi kormányzásunk után azt taglalta, hogy az Orbán-kormányt el kell mozdítani, „ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen”. A felvázolt forgatókönyvek között említette a polgárháborút is.
– Miként lehet védekezni az említett beavatkozási kísérletek ellen? A szuverenitásvédelmi törvény hatályba lépett, a hivatal is megkezdte a munkáját. De nem szélmalomharc ez?
– Mindenekelőtt annak fogunk véget vetni, hogy sokan azt gondolhassák, minden következmény nélkül megtehetik Magyarországon azt, amit sem az Egyesült Államokban, sem Franciaországban és a világ sok más országában sem lehet megtenni. Minden jogszabály annyit ér, amennyire érvényt tud szerezni neki a jogalkalmazó. Ha azt tapasztaljuk, hogy nem elégséges az önkéntes jogkövetés, akkor további ösztönzőket kell beépíteni a törvénybe. Bármilyen külső erő manipulációjától és fenyegetésétől készek vagyunk megvédeni demokratikus intézményeinket és állami szuverenitásunkat. Nemzeti létünknek a XXI. században ugyanis ez a garanciája.
