– Brutálisan drágul a parkolás Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés múlt szerdai ülésén a liberális szivárványkoalíció megszavazta a parkolási rendelet módosítását – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.
Minden parkolási zónában, bőven az inflációt meghaladó mértékben, 30 százalék felett emelték meg a parkolási díjakat.
– emelte ki a budapesti Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: ezen túl a fizetős övezetek kiterjesztéséről is döntöttek.
– Ez így nem más, mint a budapestiek és az itt dolgozók újabb megsarcolása, ami számunkra elfogadhatatlan – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Majd rámutatott: régi balliberális érvelés a parkolási díjak emelése mellett, hogy az csökkenti az autóforgalmat. De a forgalom csökkenése a korábbi díjemelések után sem történt meg. Ez is mutatja, hogy ez egy elhibázott elképzelés – tette hozzá.
Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy aki komolyan gondolja az autóforgalom csökkentését, az P+R parkolókat létesít és az elő- és külvárosi kötöttpályás közlekedés fejlesztésében gondolkodik.
– írta a frakcióvezető. Hozzátette: sajnos az elmúlt években alig történt valami ezen a téren.
A balliberális köröknek a díjak emelésén túl semmilyen elképzelésük nincs a budapesti autóforgalom csökkentésére.
– hangsúlyozta. Majd jelezte: a budapestiek megsarcolása nem forgalomszabályozási eszköz, hanem az el nem végzett munka ára, amit a fővárosban élőkkel akarnak megfizettetni.