A Fővárosi Közgyűlés októberi megalakulása óta ugyan még csak négy ülést tartottak a képviselők, de a Tisza Pártnak és a Demokratikus Koalíciónak máris sikerült komoly együttműködést kialakítania egymással. A két párt ugyanis lapunk összesítése szerint 208 alkalommal szavazott együtt a Fővárosi Közgyűlés ülésein az előterjesztésekről, illetve a javaslatokról.
Az ülésen a politikusok számos témában egy követ fújtak, bár Magyar Péter számos alkalommal vehemensen tagadta, hogy pártja összefogna a főpolgármesterrel vagy a DK-val. A testület legutóbbi ülésén azonban végérvényesen bebizonyosodott, hogy a Tisza Párt és a baloldal egymás szövetségesei. Magyar Péterék ugyanis a DK-val közösen szavazták meg a főváros Karácsony Gergely-féle csődköltségvetését, vagyis egy olyan törvénytelen büdzsét hagytak jóvá a 2025-ös évre, amelyben ötvenmilliárd forintnyi lyuk tátong, ami egyébként a főösszeg nagyjából tíz százalékát teszi ki.