Szentkirályi: Összeállt a Karácsony–DK–Tisza szivárványkoalíció

A fővárosi Fidesz frakcióvezetője elmondta, a teljes baloldal egyként legitimálja a csődköltségvetést.

2024. 12. 18. 11:48
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Zajlik a költségvetési vitája, de amit már most elmondhatok, az az, hogy összeállt a Karácsony, DK, Tisza koalíció – mondta el egy sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra. A Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője kiemelte, 

az, amiről mi hónapok óta beszélünk, hogy füstös szobákban és limonádézás mellett születnek a döntések, az most kész ténnyé vált. Ez azt jelenti, hogy a szivárványkoalíció kiegészülve Vitézy Dáviddal, közösen legitimálják azt a csődköltségvetést, amellyel tulajdonképpen elismerik, hogy a főváros több mint kétszázmilliárd forint megtakarítást herdált el 2019 óta.

Szentkirályi elmondta, a baloldali politikusok szerint nincs azzal semmi probléma, hogy ötvenmilliárd forintos mínusszal tervez a főváros a jövő évi költségvetésében.

A törvények mindenkire vonatkoznak, Karácsony Gergely is letette a főpolgármester-jelölti esküjét, és elmondta, hogy ő is betartja és betartatja Magyarország törvényeit

– tette hozzá a frakcióvezető. 

Amint arról már beszámoltunk, a költségvetés elfogadása kapcsán Karácsony Gergely is kampányba kezdett a Fővárosi Közgyűlés ülésén. A főpolgármester azzal gyakorolt nyomást a közgyűlési képviselőkre, hogyha a főváros befizeti a kormány által előirányzott adót, nem tudnak ebédet vinni az iskolákba, és az idősotthonokban élőkről is képtelenek lesznek gondoskodni. 

Budapest főpolgármestere azt állítja, hogy a fővárosnak választania kell az adózás és az alapvető szolgáltatások fenntartása között. 

Karácsony Gergely a költségvetés javaslatának vitájában rendre utasította a Fidesz-frakció képviselőit, és az kérte tőlük, mutassák meg, honnan kellene a fővárosnak elvennie több mint ötvenmilliárd forintot. Ezek után pedig riogatásba kezdett. A főpolgármester nem beszélt a fővárosi önkormányzat botrányos gazdálkodásáról, helyette azzal riogatta a budapestieket, hogy amennyiben Budapest befizeti a rá kiszabott adókat, működésképtelenné válik a tömegközlekedés, nem lesz pénz béremelésre és a rászorulók sem jutnak rezsitámogatáshoz.

Ezt követően a Tisza Párt is megkezdte a riogatást, egy, a lapunknak eljuttatott közleményében a párt kiemelte, 

a Tisza frakciója az előterjesztett költségvetés részleteivel több ponton nem ért egyet, azonban felismerve történelmi felelősségét, amennyiben elfogadásra kerül a rendelettervezethez a Tisza által benyújtott módosító indítvány és az alapján mód nyílik a 2025-ös költségvetés mielőbbi felülvizsgálatára a bíróságok jogerős döntésének fényében, úgy a Tisza-frakció megszavazza a 2025-ös fővárosi költségvetést.

Vagyis a Tisza Párt deklarálta, hogy megszavazzák a főváros csődköltségvetését. Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakcióvezetője felszólalt az ügyben, azonban a riogatások közepette csúnya bakit vétett, és a Fidesz-frakcióra szegezett tekintettel azt mondta: 

– Felszólítjuk a Tisza-frakciót, hogy fejezze be a mellébeszélést.

Szintén támogatásáról biztosította Karácsony Gergelyt a Podmaniczky Mozgalom és a Demokratikus Koalíció is. Így a csődköltségvetés kapcsán összeállt a szivárványkoalíció a fővárosban.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.