Szélsőbaloldali pártaktivistát bízna meg Kovács Gergely (MKKP) polgármester a XII. kerületi önkormányzati lap, a Hegyvidék újság szakmai irányításával. Csütörtökön tartott testületi ülésen Fonti Krisztina (Fidesz–KDNP) frakcióvezető hívta fel a figyelmet a jogi kritériumok hiányosságaira, és arra, hogy ebben a formában az előterjesztés nem tárgyalható, ezért a jegyzői feladatokat jelenleg ellátó irodavezető egy 17 perces tanácskozási szünet után azt javasolta a testületnek, hogy vegyék le a napirendről az előterjesztést.
Lengyel Zoltán főszerkesztői és intézményvezetői pályázatát 21 jelölt közül választották ki. A nyertes pályázatot azonban a kutyapárti vezetés eltitkolta, azt sem a szakbizottság, sem a testület nem láthatta. Azt sem lehet tudni, kik alkották a bírálóbizottságot, kik döntöttek a győztes pályázó személyéről.
Az előterjesztő Kovács Gergely csatolta az előterjesztéshez Lengyel rövid önéletrajzát, amiből az derül ki, hogy hogy nincs gyakorlata nyomtatott újság szerkesztésében. Az önéletrajza azért beszédes: a szélsőbaloldali Jámbor András által alapított Mércében rendszeresen publikál, ráadásul ügyvezetője a szélsőbaloldali aktivisták és antifa eszméket valló emberek találkozóhelyéül szolgáló Auróra Közösségi Háznak.
Megjegyzendő: az Auróra a Mércének is bázisa, amellett onnan szervezik a Budapest Pride-ot, de több Soros-szervezetnek is helyet ad. Vagyis Lengyel Zoltánról elmondható: ha gyakorlata újságszerkesztésben nincs is, de a szélsőbaloldali követelményeknek magasan megfelel.
Fonti Krisztina, a helyi Fidesz–KDNP frakciócsoport vezetője hívta fel a figyelmet a testületi ülésen, hogy az előterjesztés alapvető jogi kritériumoknak nem felel meg.
Szerinte a képviselőket manipulálva, lényeges információkat eltitkolva akartak megválasztani valakit, aki az MKKP aktivistájaként is tevékenykedett.
– Már az kínos volt, ahogy a Kovács Gergely által jegyzett előterjesztés címét óvodás módon rejtjelezték, ezzel is félrevezetve a képviselőket. Mert még ahhoz is gyávák voltak a kerület vezetői, hogy leírják a főszerkesztő-választás tényét, ehelyett a „közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos döntéshozatal” címet írták a testületi meghívóba, hogy senki se tudhassa, miről is van szó – hangsúlyozta Fonti Krisztina. Hozzátette:
a testületi ülés előtti este küldték el az előterjesztést a képviselőknek, hogy senki ne készülhessen fel, így a szakbizottságok sem tárgyalhatták az anyagot.
Az előterjesztés jogilag és tartalmilag is ezer sebből vérzett, ráadásul semmi érdemi információt nem tartalmazott. A nyertes pályázóról gyakorlatilag egyetlen dolog derült ki: az, hogy nem rendelkezik szakmai gyakorlattal nyomtatott lapnál. Márpedig ez fontos feltétel volt a kétheti lap főszerkesztői pozíciójára kiírt pályázatban – mutatott rá a Fidesz frakcióvezetője. Úgy folytatta: a nyertes személy pályázatát sem tették közzé, ahogy a pályázókat meghallgató és a döntést végül meghozó bizottság tagjainak nevét is titkolják. Nem tartalmazza az előterjesztés a főszerkesztő javadalmazását sem.
– Korábban az önkormányzat szakbizottsága nemcsak a hasonló pályázatok nyertesét ismerhette meg személyesen, hanem valamennyi pályázóval találkozhatott, és megismerhette az összes benyújtott pályázatot. Most nemhogy az összes pályázót, de még a nyertest sem ismerhette meg a bizottság, és a pályázati anyagokat sem olvashatták el a képviselők – sorolta a szabálytalanságokat a fideszes önkormányzati képviselő.
– A cinizmus netovábbja volt, hogy az önkormányzat vezetése meg sem próbálta meggyőzni a képviselőket arról, hogy a kiválasztott személy valóban alkalmas a feladatra. Láthatóan a kutyapárti képviselők többségét is megdöbbentette és kínosan érintette az egész eljárás, az, hogy a testületi ülésen semmilyen érv, semmilyen érdemi információ nem hangzott el a jelöltről – húzta alá.
– Természetesen az ülésen hangot adtam az előterjesztéssel kapcsolatos aggályaimnak. Ezeket hosszan mérlegelve végül visszavonták a javaslatot, így egyelőre nincs új vezetője a Hegyvidék újság szerkesztőségének. Szégyen, hogy az önkormányzat vezetése, amely számos tanácsadót, jogászt és szakértőt foglalkoztat, ilyen előterjesztést nyújtott be a Hegyvidék képviselő-testületének ülésére. Döbbenetes, hogy a jogszabályok megkerülésével, a képviselők és a közvélemény előtt titkolózva akarta megválasztani a Hegyvidék újság főszerkesztőjét az a kutyapártos vezetés, amelyik teljes átláthatóságot ígért – zárta gondolatait Fonti Krisztina.
A nyertes pályázóról más forrásból, például a Vastagbőr nevű honlapról az is tudható, hogy Lengyel Zoltán korábban az MKKP aktivistája volt, Kovács Gergely személyes ismerőse.
A kinevezéséhez szükséges előterjesztést Kovács Gergely polgármester nyújtotta be a képviselő-testületnek, és az adóiroda vezetője, Orosz György ellenjegyezte, aki jelenleg megbízott jegyző feladatkört is ellát. Ő volt az is, aki a Fonti Krisztina által felvetett jogi aggályokra tekintettel az előterjesztés visszavonását kezdeményezte a nyilvános ülésen.
Egyébként Kovács Gergely polgármester betegségre hivatkozva nem vett részt a csütörtöki testületi ülésen,
a momentumos alpolgármesternek, Vadász Gábornak jutott a kínos feladat, hogy a nyilvános, a Hegyvidék TV által élőben közvetített ülésen képviselje a végül megbukott előterjesztést.