Eladó a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi, F. János soroksári otthona. A férfi egy hatlakásos társasházban élt a fiatal feleségével, akivel szeptemberben házasodtak össze. A hirdetést a BorsOnline találta meg.
Eladja a lakását F. János, Till Tamás feltételezett gyilkosa
Nyolcvanmilliót szeretne érte, de kevesebbel is beéri, ha készpénzben fizet a vevő.

Erről azt írják, a 95 négyzetméteres amerikai konyhás lakás a nyáron készült el, és modern bútorokkal és gépekkel van felszerelve. Olyannyira modern, hogy az ingatlanban minden elektromos működtetésű, hűteni és fűteni klímával lehet. A lakás piaci értéke 80 millió forint, de ha valakinek van készpénze, akár 55 millióért is vihető. Megtudták azt is, a tulajdoni lapon F. János haszonélvezőként szerepel, a lakásra elidegenítési és terhelési tilalmat is bejegyeztek a javára, ami a megkérdezett szakértő szerint azt jelenti, hogy a lakóingatlan az ő beleegyezése nélkül eladhatatlan, és ezzel több szabályt is ki lehet játszani.
Mindez azért rendkívül érdekes, mert a Till család ügyvédje, Lichy József már többször is közölte, hogy kártérítésért fogják perelni a férfit, ha sikerül bebizonyítani, hogy valóban ő gyilkolta meg a 2000-ben meggyilkolt, és akkor 11 éves Tamást.
További Belföld híreink
Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy tavaly június 28-án tanúként F. János bevallotta a rendőrségnek, hogy 2000. május 28-án meggyilkolta Till Tamást, aki éppen a bajai vadasparkba igyekezett. A rendőrség december 10-én jelentette be, hogy a férfit szabadon engedték, miután az elkövetés idején még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét, emiatt a bűncselekmény elévült. Nem sokkal később, december 12-én a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közölte, a minősített emberölés nem évül el, így a rendőrök 72 órára őrizetbe vették F. Jánost. Két nappal később azt közölték, a főügyészség harminc napra letartóztatja F. Jánost, amelyre a férfi ügyvédje azzal válaszolt, hogy fellebbeznek az ügyben. F. János még aznap úgy döntött, inkább letagad mindent, amit elmondott Utóbb kiderült az is, Tamást különös kegyetlenséggel végezte ki a gyilkosa.
További Belföld híreink
A szövevényes ügyben ennek ellenére még mindig maradt néhány kérdés, az viszont teljesen biztos, hogy F. János áprilisig letartóztatásban marad.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Drogosok lepték el Józsefvárost
Áldatlan állapotok uralkodnak a kerületben.

A világ leggyávább főpolgármesterének nevezte Karácsonyt a balliberális budapesti polgármester
Karácsony Gergelynél is van egy határ a pride pártolásában?

Elnézést kért a reptér a katolikus paptól, aki megitta a szenteltvizet
A Budapest Airport szerint megfelelően jártak el.

Váltás a Magyar Államkincstár élén
Nagy Márton sok elvárást támaszt az új elnök felé.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: A kábítószer-kereskedőknek kampó!

A Fradi játékosán röhög az egész ország, mutatjuk, miért

Azahriah már a barátaiban sem bízhat: pénzért árulják csókolózós képeit

Új bevásárlóközpont nyílik hamarosan Budapesten, de mi épül az Örsnél?

Megdöbbentő dolgot állít egy orvos Gene Hackmanék haláláról: semmi sem igaz abból, amit eddig tudtunk

Óriásit hibázott a Coca-Cola Magyarországon: nem az van a palackban, mint ami a kupakon szerepel – egy vagyont érhet a rossz termék

105 évesen elhunyt az angliai csata utolsó élő résztvevője

Ettől az egy hozzávalótól lesz igazán finom a rizs

Árulás a tények ellen

Trump a háborúról és a békéről egyeztet Zelenszkijjel

Kerkez Milos főszereplője a VAR-botránynak, súlyos döntés a Premier League-ben

Mészöly Géza visszatért: Nekem helyem és dolgom van itt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Drogosok lepték el Józsefvárost
Áldatlan állapotok uralkodnak a kerületben.

A világ leggyávább főpolgármesterének nevezte Karácsonyt a balliberális budapesti polgármester
Karácsony Gergelynél is van egy határ a pride pártolásában?

Elnézést kért a reptér a katolikus paptól, aki megitta a szenteltvizet
A Budapest Airport szerint megfelelően jártak el.

Váltás a Magyar Államkincstár élén
Nagy Márton sok elvárást támaszt az új elnök felé.