Ezek a támogatások valódi segítséget jelentenek az időseknek

A Nyirádi Nyugdíjas és Hagyományörző Egyesület elnöke szerint soha nem látott segítséget kapnak a kormánytól a nyugdíjasok.

2025. 02. 12. 5:30
13. havi nyugdíj
illusztráció Forrás: Katona Vanda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alapvetően is nagyon jó konstrukciójú otthonfelújítási támogatás idősekre való kiterjesztése egy példátlan, és helyes kezdeményezés – mondta el lapunknak Németh Jenő alpolgármester, a Nyirádi Nyugdíjas és Hagyományörző Egyesület elnöke. Az Idősek Tanácsának tagja elmondta, a Balaton-felvidéken található falujuk is öregszik, a település lélekszáma 1900 fő, és ebből körülbelül 370-en 65 év fölöttiek. 

Úgy fogalmaztam az Idősek Tanácsának ülésén, hogy ilyen jó, az otthonfelújítást segítő kezdeményezés még nem állt rendelkezésre az idősek számára, és jómagam is élni kívánok ezzel a lehetőséggel, mert húsz éve nem volt komoly felújítás a házamon. Hankó miniszter úr pedig az Idősek Tanácsának ülésén elmondta, hogy nemcsak a családi házakban, hanem a lakásokban élő idősek is élhetnek ezzel a kedvezménnyel

– magyarázta az alpolgármester. Németh Jenő a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban kifejtette, véleménye szerint az időseknek nemcsak anyagi szempontból volt örvendetes az extra juttatás visszavezetése, hanem lelkileg is, ugyanis ez egy elismerést jelent. 

A kormány elismeri azt, hogy amikor dolgoztunk, aktívak voltunk, mi is letettünk valamit az asztalra a munkánkkal, és ez most visszaköszön. Az Idősek Tanácsának ülésén elmondtam, hogy nyugdíjastársaim és a magam nevében is köszönhetem a magyar kormánynak és azoknak a szakembereknek, akik ezt kidolgozták

– emelte ki Németh, aki szerint kiemelten fontos, hogy a nyugdíjasok nem skatulyázhatók be egy csoportba, ugyanis teljesen mások a problémái és igényei egy friss-, 65 éves nyugdíjasnak, mint egy 75 vagy akár egy 90 évesnek. A 13. havi nyugdíj elvételéért kampányoló baloldali politikusok kijelentéseivel kapcsolatban Németh Jenő kijelentette, 

úgy gondolom, hogy ők ezeket a kijelentéseket nem gondolták át, valószínűleg nem is tartoznak egy korosztályba a nyugdíjasokkal, és valaki másnak a megrendelésére tesznek ilyen nyilatkozatokat.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.