Volt élettársa életére tört egy férfi Dunaszentgyörgyön, a pár 2020 és 2023 között volt együtt. A Teol.hu azt írta, hogy a nő 2023 áprilisában úgy döntött, hogy véget vet a rendszeresen alkoholizáló férfival való kapcsolatának, ezért elküldte a házból. A férfi akkor ezt tudomásul vette, de mégsem tudott beletörődni a döntésbe, ezért
többször elment a nőhöz azzal, hogy békülni szeretne.
Ez történt 2023. július 27-én is, amikor részegen ment a nőhöz. A férfi a kapuban félrelökte, majd bement, és a ház teraszán leült. A nő ezután a teraszról előbb az előszobába ment, majd onnan a konyha felé indult. A férfi ekkor utánament, hátulról szorosan magához húzta, és egy kilenc centiméteres késsel a nő felé szúrt, miközben annyit mondott neki:
Most fogsz megdögleni!

Az asszony kiszabadult a szorításából, a férfi azonban újra rátámadt, amit egy horgászszákot maga elé tartva védett ki a nő.
A lap bírósági tudósításából kiderült, hogy a támadó korábban már elköltözött az asszony házából, azon a bizonyos júniusi napon pedig azért tért vissza az ingatlanhoz, mert azt hazudta, egy korábbi tartozását akarja kiegyenlíteni.
A dunaszentgyörgyi férfi most tagadta, hogy a kést ő vitte volna a nő házába. Azt mondta, hogy a konyhaasztalról kapta fel. Emellett azt is kezdeményezte, hogy a bíróság hallgassa meg az áldozatot, a nő ugyanis – a vádlott szerint – nem szavahihető, így kétségbevonhatók a korábban tett vallomásai is. A tárgyalás decemberben folytatódik.