Növelte bevételét a Társaság a Szabadságjogokért, a civil szervezet 2024-ben 581 millió forintból gazdálkodhatott, míg 2023-ban 507 millió forintra tett szert.
A most közzétett gazdasági beszámolóból kiderül,
a TASZ összesen 555,5 millió forintnyi támogatást kapott, adományként pedig közel 93 millió forint folyt be a szervezethez.
Az európai unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás összege a bevallás szerint tavaly 38,7 millió volt, míg 2023-ban 14, 7 millió. Egyszázalékos felajánlásból 44 millió jutott a TASZ-nak.
A felsorolás szerint 28 szervezet támogatta tavaly a civil szervezetet, ebből szinte kivétel nélkül mind külföldi illetőségű.
A beszámoló szerint, amely nem pusztán a 2024-es támogatásokat tünteti fel, a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól 220 ezer dollárt kaptak még 2023-ban, a Sigrid Rausing Trusttól 585 ezer angol fontot kaptak, három éves munkára, a Media Legal Defence Iniave (MLDI) 2023. decemberétől 2024. november végéig 30 ezer fonttal, az Európai Bizottság pedig 68 ezer euróval segítette a TASZ működését 2023. január és 2024.decembre közötti időszakban.
A Ford Alapítvány Méltóság és Igazság Alapja (Ford Foundation Dignity and Jusce Fund) 120 ezer dollárral segítette tavaly a szervezetet, de a The German Marshall Fund is adott 30 ezer dollárt.
Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) a tényekre alapuló kommunikációs és kampánystratégiák támogatására adott több mint 22 ezer eurót, a biztonságos európai közbeszéd kialakítása érdekében
Többek közt érkezett pénz az Ökotárs Alapítványtól is, egyszer közel 10 ezer eurót, majd 19 ezer eurót, továbbá 380 ezer, és 600 ezer forintot.
A MagNet Bank is nagyvonalú volt, közel ötmillió forinttal járultak hozzá a Közélet Iskolája Alapítvány (KIA) és a TASZ, partnerek számára szervezetfejlesztést segítő képzésekre.