Kiemelte: Kecskemét városában az ifjúságpolitika és az ifjúságszakma nagyon magas szintet képvisel, hozzátéve, éppen ezért nem véletlen, hogy a fesztivál keretében rendezik meg a III. Diákönkormányzatok Országos Találkozóját is. Nemcsik Mátyás kecskeméti képviselő (Fidesz–KDNP) arról beszélt, hogy a fesztivál megnyitóünnepsége egyben a közös élmények kezdete is. Mint mondta: a II. Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál egy közösségi élményt kínál a résztvevőknek, lehetőséget ad a fiataloknak a találkozásra, kapcsolatépítésre és közös gondolkodásra egy inspiráló, élményekkel teli programsorozat keretében. Az eseménysorozat egyben ünnep is: a fiatalokért és a fiatalokkal együtt, az ő ötleteik, hangjuk és jelenlétük formálja a programot – tette hozzá.
Kovács Adél Emma, a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy a Kecskeméti Ifjúsági Fesztiválon a résztvevők megtapasztalhatják, hogy a szórakozás és a tudásszerzés nem feltétlenül áll messze egymástól, hozzátéve: minden szervező és együttműködő partner azon dolgozik, hogy a fiatalok ismereteinek bővítése ne a tanórához hasonló módon történjen.
Kiemelte, hogy szervezetük, társszervezőként, az önkéntesek koordinálását végzi, és a programsorozat mintegy 150 fiatal segítségével valósul meg. A szervezők tájékoztatása szerint a május 22-e és 25-e között zajló fesztiválra közel 150 fiatal érkezett a határon túlról, a Vajdaságból, Erdélyből Sepsiszentgyörgyből, Marosvásárhelyről és Szatmárnémetiből, valamint a kárpátaljai Beregszászból. A fesztivál célja, hogy erősítse a fiatalok helyi közösségekhez való kötődését, bemutassa a fiatal tehetségeket és teret adjon a kortárs kérdésekről szóló párbeszédnek, például a mentális jóllét, a tudatos jövőtervezés, a digitalizáció, az aktív állampolgárság és a közösségi szerepvállalás témakörökben.
Borítókép: Nacsa Lőrinc (Fotó: MTI/Kovács Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!