Kollár Kingával kapcsolatban zajlik egy összeférhetetlenségi eljárás, ugyanis a tiszás képviselő nemrég az Európai Parlamentben azt mondta, a Tisza Pártnak pozitív, hogy nem érkeznek meg az európai uniós források – mondta el egy sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra. A politikus kiemelte, a főpolgármester és a Tisza egy bosszúhadjáratot indított a Fidesz képviselői ellen, amiért a kormánypárti képviselők rámutattak Kollár Kinga visszás kijelentéseire.
Elég nagy probléma, hogy nem látják a különbséget aközött, hogy miért összeférhetetlen, és miért a közbizalom megingatására alkalmas az, hogyha egy fővárosi képviselő Brüsszelben azért dolgozik, hogy ne érkezzenek meg a források. A másik oldalon pedig miért van az rendben, hogyha egy fővárosi képviselő akár itt a Fővárosi Közgyűlésben, akár egy másik pozíciójában, minden erejével és minden munkahelyén a fővárosiakért és a budapestiekért dolgozik
– jelentette ki Szentkirályi. A frakcióvezető arra reagált, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a napirend előtti felszólalásában fenyegetőzni kezdett, elmondta, összeférhetetlenségi indítványt nyújt be több kormánypárti képviselő ellen is, amiért azok az Országgyűlés alkalmazásában is állnak.