Kökény Attila már évekkel ezelőtt gyalázta a magyar gazdákat. Még el sem ült az a botrány, amit a Tisza Párt egyik agrártanácsadója azzal keltett, hogy csimpánzokhoz hasonlította a hazai kistermelőket, máris újabb felvétel került elő, amelyen a férfi a mezőgazdaságból élőkön gúnyolódik.

Irigyek és buták
A 2017-es – azóta törölt – videóból kiderül, hogy Kökény mélyen lenézi a magyar gazdákat, akiket még irigynek is tart. – A magyar paraszt nem szívesen osztja meg a sikereit. A kárát sem, azt meg még inkább nem, mert akkor kiröhögik a kocsmában. De a sikert sem, mert akkor nehogy a másiknak jobb legyen nála – fogalmazott Kökény Attila, hozzátéve, hogy sokkal jobb véleménye van például az osztrák, a német és az amerikai gazdákról.
Egy korábbi rendezvény kapcsán pedig leereszkedően beszélt arról, hogy miként okította ki a gazdákat, akiket maradi, tájékozatlan és lassú felfogású emberekként állított be. „Amikor […] Ferencszálláson tartottunk ilyen zártkörű összejövetelt, háromnapos konferenciát csináltunk, ahol a gazdaságait bemutatta elég sok termelő. Amiben az volt a vicces, hogy képzeljünk el olyan gazdákat, akik alapvetően nem szeretnek megszólalni, ugye hát inkább az állattal beszélnek, mint az emberrel. A számítógéphez annyit se értenek, hogy egy e-mailt küldjenek, és akkor egyórás PowerPoint prezentáció… [nevetés] Szóval ez volt a legnagyobb sikerem az életben komolyan, hogy rávettem a gazdákat, hogy csináljanak ilyeneket” – fogalmazott.
Meggyfa alá temetni a nagypapát
Egy másik, korábbi videóban Kökény az emberi elmúlásról és a végső nyughelyre helyezésről is ízléstelenül, sőt kegyeletsértően beszélt. – Igen hasznos volna, ha az ember is visszatérne a természetbe mint egy tápanyagforrás. Mert itt mindenki megeszik mindenkit a környezetünkben, csak mi gondoljuk úgy, hogy minket majd nem esz meg senki. Dehogynem, hát minket is. […] Szóval ezer kukac formájában éledünk újjá mindenhol – fejtette ki Kökény egy előadása során a bizarr nézeteit, amelyekhez szerinte jól illik, ha például ráültetik a „nagypapára a meggyfát”, de alternatív megoldásként azt is megemlítette, hogy „vannak ilyen gomba lebontós ancúgok. Nagyon drágán adják, de felveszi az ember, be van preparálva spórákkal és akkor azzal eltemetik az embert és gyakorlatilag lebontja őket a gomba”.