A Jobbik jelöltjét támogatja a Gyurcsány-párt Borsodban

Erdei Sándor önkormányzati képviselő a Jobbik aspiránsaként indulna 2022-ben, de a DK is mögötte áll.

2021. 06. 14. 16:23
null
Dobrev Klára a Jobbik jelöltjét ajánlja Miskolcon Forrás: Dobrev Klára/Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik színeiben indul az előválasztáson, a sátoraljaújhelyi központú választókerületben Erdei Sándor, művésznevén Rokker Zsolti, aki 2019-ben még független jelöltként, de a balliberális pártok támogatásával szerzett mandátumot Miskolcon, a 12-es egyéni önkormányzati választókerületben.

A politikus, aki a miskolci közgyűlésben az egészségügyi, szociális és környezet-egészségügyi bizottság alelnöke lett, az utóbbi időben oltásellenes megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet.

Többek között úgy fogalmazott még a kora tavasszal, hogy „Orbán és csapata úgy döntött, hogy nekünk a kínai oltás is jó. Ha nincs bevizsgálva, akkor is”. Majd Erdei így folytatta: „Édesanyámat nem fogom hagyni beoltatni egy kísérleti fázisban lévő, nem engedélyezett vakcinával.” Ez a kijelentése azért volt megdöbbentő, mert a kínai vakcina már jóval korábban, január 29-én megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti Intézettől.

Dobrev Klára a Jobbik jelöltjét ajánlja Miskolcon
Fotó: Facebook/Dobrev Klára

Erdei Sándor lépésében nemcsak az a furcsa, hogy a Jobbik jelöltjeként kíván indulni a 2022-es országgyűlési választáson, hanem az is, hogy a politikust egy a Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-aspiránsának a Facebook-oldalára feltöltött kampányanyag szerint a Gyurcsány-párt is támogatja. Érdekes, hogy a DK meg sem próbál a sátoraljaújhelyi központú körzetben saját jelöltet találni, hanem már most beáll a jobbikos Erdei Sándor mögé.

– Sándor országszerte mindig az emberek jólétét, örömét, boldogságát tartotta szem előtt, előadóművészként pedig arra törekedett, hogy a nézők elfeledjék mindennapi problémáikat.

Ő képes arra, hogy megszólítsa a jobboldali érzelmű ellenzéki szavazókat is, ez pedig kulcsfontosságú lehet a körzetben – fogalmazott Dobrev Klára. Hozzátette: éppen egy ilyen emberre van szükség ahhoz, hogy 2022-ben itt is győzni tudjanak, ezért a DK Erdei Sándort támogatja az őszi ellenzéki előválasztáson.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.