Fidesz: Tovább folytatódik a durva borsodi halálkampány

Miközben a Miskolcon a járvány felerősödése fenyeget, a helyi balliberális oldal tovább folytatja a keleti oltóanyagok elleni kampányát, és még mindig a kínai vakcina ellen uszít – erről beszélt sajtótájékoztatón a kormánypártok két politikusa. Kitértek arra is, hogy a baloldal a borsodi megyeszékhelyen már nemcsak a keleti vakcinákat, hanem a magyar orvostudósokat is támadja.

2021. 03. 19. 11:39
A kormánypártoknak Miskolcon is elegük van a keleti vakcinák elleni uszításból Forrás: Fidesz Miskolc
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a testületet évtizedeken keresztül orvosok vezették, de a várost jelenleg kormányzó baloldali pártok a bizottság elnöki posztját először egy vízvezeték-szerelő párttársukra bízták, majd alelnöknek egy hozzá nem értő humoristát neveztek ki. Mindeközben pedig ugyanezen baloldali pártok Erdei Sándor ámokfutásáról hallgatnak, mint a sír – emelte ki Szécsényi Marianna. Hozzátette: a maguk részéről immáron sokadszor hívják fel a miskolciak figyelmét a vakcinák fontosságára, és kérnek mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, és a felajánlott vakcinákat, legyen az keleti vagy nyugati, bizalommal fogadják el.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.