A pedagógusok háromnegyede már regisztrált az oltásra

Hétfő éjfélig a pedagógusok háromnegyede regisztrált a koronavírus elleni oltásra, s 32 ezren már megkapták az első vakcinát.

Munkatársunktól
2021. 03. 31. 11:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pedagógusaink és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka regisztrált hétfő éjfélig a koronavírus elleni oltásra. Közülük mintegy 32 ezren már legalább az első oltást megkapták, a napokban pedig több mint négyszáz oltóponton veszi kezdetét a regisztráltak oltása

– írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a szerdai Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a jelentkezők két ütemben kapnak majd kórházi oltópontokon Pfizer-vakcinát.

– Első körben ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton kezdődik annak a csaknem nyolcvanezer pedagógusnak az oltása, akik március 24-ig regisztráltak.

A második körben pedig, egy héttel később, a március 29-én éjfélig regisztrálók oltása történik majd meg – írta Kásler Miklós, aki arra biztatott minden érintettet, ha még nem tette, az iskoláink biztonságos újranyitása érdekében regisztráljon és éljen az oltás lehetőségével.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.