Nemrég nácik voltak, mára demokraták lettek

A történelem megismételte önmagát: a szélsőjobb és a szélsőbal újra összeért a Gyurcsány-listában. Olyan ez, mint mikor a nyilas pártszolgálatos és az ÁVH-s zubbonyok ujjai értek össze, mikor a gazdáik átcserélték azokat – írta az Alapjogokért Központ a Facebook-bejegyzésében.

Magyar Nemzet
2021. 03. 30. 19:07
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Bár a baloldal és a Jobbik számtalanszor elhatárolódott egymástól korábban, most mégis ott tartunk, hogy mára a posztkommunisták és az antiszemiták egymás kölcsönös és szeretetteljes ölelésébe érkeztek meg. A baloldal pedig azóta teljesen elfelejtette az antiszemitizmus elleni harcot, a jobbikosok pedig az antikommunista elveiket dobták félre, hiába ígérték ennek ellenkezőjét korábban a választópolgároknak” – áll az Alapjogokért Központ bejegyzésében a Facebookon.

Az Alapjogokért Központ felidézte Gyurcsány Ferenc (DK) 2012-ben elhangzott beszédét, amelyben határozottan elutasította az együttműködés lehetőségét a Jobbikkal:

„Képtelen vagyok megérteni, és képtelen vagyok elfogadni, hogy egy önmagát demokratikusnak mondó párt hogy a csudában parolázhat a Jobbikkal, ezzel a fasiszta párttal?” – mondta akkor a volt miniszterelnök.

Ezzel szemben 2021 januárjában a Demokratikus Koalíció pártelnökeként Gyurcsány Ferenc a többi baloldali pártelnökkel együtt szövetségre lépett a Jakab Péter vezette Jobbikkal.

A szélsőjobb és a szélsőbal újra egyesült a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki összefogásban
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„A Jobbik jelenlegi pártvezetését alkotó politikusok korábban szélsőséges, antiszemita kijelentéseikkel hívták fel magukra a figyelmet. A párt jelenlegi alelnöke és EP-képviselője, Gyöngyösi Márton 2014 júliusában a következőket mondta a nyilvánosság előtt:

»A cionista benyomás alatt álló nyugati média folyamatosan a cionista propagandát hangoztatja az egész világban«” – mutat rá az Alapjogokért Központ videója.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy nemcsak Gyöngyösi, hanem a párt jelenlegi elnöke, Jakab Péter és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik elnökhelyettese is hangot adott rasszista nézeteinek.

Vadai Ágnes (DK) korábban még az ATV műsorában úgy fogalmazott, hogy a Jobbik politikája továbbra is holokauszttagadó, bármennyire is „kedvesen, csinosan itt ülnek, mosolyognak” – mondta a képviselő.

Az ellenzéki összefogás több tagja korábban még határozottan elítélte a Jobbikot. Molnár Csaba (DK) úgy fogalmazott: „Azt hiszem, igen, az a párt, amelyik az elmúlt időszakban folyamatosan rasszista kijelentéseket tesz, az a párt, amely cigányozik, zsidózik, az a párt, ami olyan jelképeket használ rendezvényeken, amik megengedhetetlenek. Ha a Jobbik úgy gondolja, nyugodtan pereljen be, ez az én személyes véleményem, Magyarországon véleményszabadság van. Én őket igazi fasiszta pártnak tartom.”

Az MSZP részéről is határozott volt az elutasítás a Jobbik irányában. Mesterházy Attila az MSZP elnökeként 2012-ben még úgy fogalmazott: „A fasizmus egy vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda.” Évekkel később, 2018. március 15-én egy nyilvános rendezvényen

Kunhalmi Ágnes, az MSZP jelenlegi társelnöke tömegek előtt jelentette ki, hogy „Magyarországon a Jobbik nem a megoldás része, hanem a problémáink része. Minden Jobbikra leadott szavazat kukába menő szavazat.“

Az MSZP-ből többek között Gőgös Zoltán és Lendvai Ildikó is igennel válaszolt azokra az újságírói kérdésekre, hogy neonáci párt-e a Jobbik.

Az Alapjogokért Központ szerint azzal, hogy a baloldali pártok szakítottak az antiszemitizmus elleni harccal, és szövetkeztek a neonáci Jobbikkal, cserben hagyták a zsidóságot. Majd miután Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere „rémisztő képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket az ATV műsorában, ők sem számíthatnak a baloldali összefogásra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.