A szókimondásáért dicsérik Orbánt az amerikai újságban

Hazánkban járt és hosszan beszélgetett Orbán Viktorral Rod Dreher amerikai publicista. A fő kérdés Nyugaton, hogy tud-e békében élni egy feszültségekkel teli plurális társadalom – idézi fel a miniszterelnök egyik gondolatát az újságíró, aki szerint a kormányfő egyik legnagyobb érdeme, hogy ez a probléma Magyarországon fel sem merül.

Magyar Nemzet
2019. 09. 12. 6:24
ORBÁN Viktor
Budapest, 2019. június 18. Orbán Viktor miniszterelnök a Milorad Dodikkal, a bosznia-hercegovinai háromtagú kollektív államelnökség soros, szerb elnökével közösen tett sajtónyilatkozat közben Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. június 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyugati politikusok manapság nem mondhatják ki, amit gondolnak, ám Orbán Viktor 2014 óta a szókimondást tartja küldetésének, mert ő az egyetlen szabad ember a miniszterelnökök között. Ebben az összefüggésben a szabadság azt jelenti a magyar miniszterelnök magyarázata szerint, hogy erős, egységes parlamenti támogatás áll a háta mögött – írja Rod Dreher a The American Conservative című amerikai lapban megjelent cikkében. A publicista részt vett a Forum for Christian Communicators című budapesti konferencián, majd többedmagával a miniszterelnök vendége volt a kormányfő hivatalában.

Dreher arról ír: Orbán Viktor egyik fő célja, hogy Magyarországon soha ne kelljen szembesülni azokkal a liberális politika szülte problémákkal, amelyek szétzilálják a multikulturális nyugati társadalmakat. Felidézi, hogy a miniszterelnök elutasítja a nyugati elitek azon gondolatát, miszerint a posztkeresztény, posztnemzeti civilizáció nagyszerű dolog. A fő kérdés ugyanis Nyugaton most az: tud-e békében élni egy feszültségekkel teli plurális társadalom.

„A legfontosabb azonban az, hogyan lehet gondoskodni arról, hogy ez a kérdés ne merüljön fel” – emelte ki a kormányfő. Orbán Viktor felidézte, hogy a déli határkerítés felépítésére a döntő érvet a közel-keleti keresztény vallási vezetők szolgáltatták. „Ők tudják, mi lesz annak a társadalomnak a sorsa, amelyet meg kell osztani a muszlimokkal” – írta a publicista.

Dreher szerint a miniszterelnök kijelentette: a magyar társadalom még nem épült fel a kommunizmus örökségéből, „még nincs jó formában”. A fennmaradásához meg kell erősítenie nemzeti és keresztény identitását, ez a kettő összetartozik. Kifejtette: neki mint keresztény politikusnak feladata, hogy segítse ezt a gyógyulást. A vendégek között volt Philip Blond brit közgazdász, aki arra célzott: a miniszterelnöknek missziója van Európa reevangelizációjában. A református vallású kormányfő azonban hangsúlyozta: az ő nemzedékének feladata a kommunizmus legyőzése volt, a vallási újjászületés már az ezredforduló generációjának küldetése lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.