Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Megspórolhatják az örökbefogadási tanfolyamot, és annak az árát, a 140 ezer forintot is a gyermekre költhetik azok a családok, akik a jövőben az örökbefogadás mellett döntenek.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár augusztus 4-én délelőtt a Facebook közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, videójában az örökbefogadási eljárással kapcsolatos törvénymódosításokról beszélt.
Elmondta, hogy azt szeretnék, hogy Magyarországon minden gyermek családban, szeretetben, törődő gondoskodásban nőhessen fel. Éppen ezért az egyik oldalról meggyorsulhat az az eljárás, amikor a vér szerinti szülők valamilyen oknál fogva lemondanak gyermekükről. Ezzel párhuzamosan nemcsak az örökbeadás, de az örökbefogadás folyamata is gyorsabb és egyszerűbb lehet.
A jövőben, igazodva a fogantatás és a születés közötti időhöz, akár kilenc hónap is elegendő lehet ahhoz, hogy azok, akik gyermeket szeretnének, mielőbb szülővé válhassanak. A leendő szülők kilenc hónap alatt felkészülhetnek a szerepre, az ehhez szükséges kötelező tanfolyam költségeit pedig a tervezet szerint az állam magára vállalja. A gyorsítás és az egyszerűsítés célja, hogy az örökbe adott gyermekek és az örökbefogadásra vállalkozó szülők minél gyorsabban egymásra találhassanak és elkezdhessék új, közös, boldog életüket immáron családként.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.