Bemutatták Salgótarján Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltjét

Szabó Csaba, a salgótarjáni Fidesz-KDNP frakció önkormányzati képviselője lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje a Nógrád megyei városban; a politikust Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, Becsó Károly (Fidesz) országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szerdán sajtótájékoztatón mutatta be.

Forrás: MTI2019. 08. 21. 15:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Csaba polgármesterjelölt bemutatkozásában azt mondta, tősgyökeres salgótarjáni, és azért vállalta el a polgármester-jelölti felkérést, hogy összefogással előrébb tudják vinni a város „ügyét”. Hozzátette, a fiataloknak a városba való visszatérést, míg az idősebbeknek, illetve a nyugdíjasoknak egy jobb élet lehetőségét szeretnék biztosítani. Közölte, azért indították el a Merre tovább Salgótarján? elnevezésű konzultációs sorozatot, hogy az emberek véleményét, problémáit feltérképezve készítsenek programot.

Becsó Zsolt, a jelenlegi szocialista városvezetést bírálva, lesújtónak nevezte a városnak érkező források felhasználását. Emlékeztetett: a szocialista vezetés a kormánytól 9,2 milliárd forint területfejlesztési támogatást, 1,5 milliárd forint szabad felhasználású támogatást, valamint több mint 600 millió forint működési támogatást kapott, továbbá 2017 márciusában aláírták a több mint 10 milliárd forintos támogatást magában foglaló Modern Városok Programot.

Az országgyűlési képviselő elmondta, az MSZP, a DK és a Jobbik „szivárványkoalíciójának” köszönhetően Salgótarján a megyei jogú városok között elszomorító helyzetbe sodródott. Szerinte ezt tükrözi, hogy itt a legnagyobb a népességfogyás, az álláskeresők száma, ami még a megyei átlagot is meghaladja, és egy kutatás során az is kiderült, hogy itt a legboldogtalanabbak az emberek.

Becsó Zsolt közölte, a kampányban a város polgárait arról kérdezik majd meg, merre haladjon tovább Salgótarján. Hozzátette: a „Biztonság, bizalom, bátorság” programját meghirdetve ajánlják a választók figyelmébe Szabó Csabát.

Becsó Károly azt mondta, hogy a térség fejlődésének záloga az elmúlt években az együttműködés volt; együttműködés a települések polgáraival, együttműködés a szomszédos településekkel, a megyével és a kormányzattal. Hozzátette, Salgótarján jelenlegi vezetése sajnos más utat választott és ennek az lett az eredménye, hogy a város szinte minden mutatója romlott. A változás lehetőségét Szabó Csaba polgármesterjelölt személyében látják – hangoztatta a kormánypárti országgyűlési képviselő.

Skuczi Nándor, a Fidesz megyei elnöke, aki egyben a párt városi elnöke is, elmondta: a területi operatív programokban Salgótarján rendelkezésre álltak a források, ezekért nem kellett versenyeznie, mivel a pénzt kormánydöntéssel megkapta. Közölte: az összeg a megyei jogú városokat nézve, egy főre kivetítve, a legmagasabb volt Magyarországon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.