Bíróság mondhatja ki: illegitim az MSZP vezetése

Jogtalanul oszlatták fel az MSZP Pest megyei szervezeteit, ezáltal illegitim a párt nemrég megválasztott vezetése is – ennek kimondásában bíznak a bírósághoz forduló érintett szocialisták. Információink szerint perre számíthat Kunhalmi Ágnes is, amiért Fidesz-bérencnek nevezte az MSZP-székház előtt tüntető párttársait.

Bákonyi Ádám
2020. 09. 24. 5:52
null
Fotó: Teknos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bírósághoz fordult Kovács Barnabás, az MSZP elnöksége által feloszlatott, majd önálló tisztújító közgyűlést megtartó Pest megyei MSZP új elnöke annak érdekében, hogy mondják ki: illegitim a párt nemrég megválasztott országos vezetése, így Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes társelnöksége is – értesült a Magyar Nemzet. Informá­cióink szerint Kunhalmi is perre számíthat, ­amiért Fidesz-bérencnek nevezte a feloszlatásuk ellen tüntető párttársait.

Lapunk megkeresésére Kovács Barnabás annyit erősített meg: mind a nyolcvanöt feloszlatott Pest megyei MSZP-szervezet azt kérte tőle, hogy minden törvényes eszközzel szerezzen érvényt az igazuknak, miszerint a pártvezetés jogtalanul járt el velük szemben.

– Remélem, hogy a bíróság is így ítél majd, és visszaállítja a tisztújító kongresszusról kiszorított Pest megyei küldöttek státusát, ebből következően pedig kimondja azt is, hogy illegitim az MSZP országos vezetése – fogalmazott lapunk kérdésére Kovács Barnabás.

A Kunhalmi Ágnessel szembeni perről szóló értesülésünket Kovács Barnabás nem kívánta kommentálni. Mind­össze annyit mondott, hogy a párt női társelnöke tökéletesen tisztában volt és van azzal, hogy a feloszlatott Pest megyei szervezetek tagjai, illetve vezetői demonstráltak az MSZP székháza előtt.

Ismert: a szocialisták múlt hét végi tisztújító kongresszusán Tóth Bertalan mellett Mesterházy Attila is indult volna a férfi társelnöki posztért. A kongresszus előtt két héttel azonban a pártvezetés hirtelen feloszlatta a Pest megyei szervezeteket, mondván, hogy azok az MSZP alapszabályába és a gazdálkodási szabályzatába ütköző gyakorlatot folytatnak. Ugyanakkor a feloszlatásról szóló döntés éppen akkor született meg, amikor a kormánypártisággal aligha vádolható, sőt a szocialisták számára is belső felméréseket végző Republikon Intézet felméréséből kiderült, hogy Mesterházy nagyságrenddel ismertebb és népszerűbb Tóth Bertalannál, akinek elnöksége alatt történelmi mélységbe süllyedt az MSZP támogatottsága. – A kongresszusról a küldöttek tíz százalékát kizárták a Pest megyei szocialistákkal, hiszen Budapest után Pest megye adja a legtöbb delegáltat. Ők jelentős részben az én támogatóim, így ez a döntés engem sújt – reagált akkor a történtekre Mesterházy. Támogatói kiszorításával, a vitatott online szavazás bevezetésével, majd pedig a harminc év óta sosem alkalmazott zárt listás voksolás alkalmazásával a Tóth-féle pártvezetés végül elérte, hogy Mesterházy Attila inkább nem indult el a megméretésen.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.