Brüsszel továbbra is az adósunk

A Szerbia felől beözönlő illegális bevándorlók feltartóztatására kiépített ideiglenes biztonsági határzár az Európai Unió védelmét szolgálja. A több ezer rendőr és katona által üzemeltetett, több száz milliárd forintból felépített és fenntartott műszaki zár elérte célját.

2019. 07. 26. 5:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy évvel ezelőtt, július 25-én, a Bálványosi Szabadegyetemen jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a határzár, amelynek építését a Magyar Honvédség 2015. július 13-án kezdte meg Mórahalom térségében, augusztus 31-ig megépül. A kerítés felépítését eredetileg 2015. november 30-ra tervezték, az előre hozott határidő miatt első körben a „gyorstelepítésű drótakadály” (gyoda) készült el. A teljes határzár kiépítését egyszerre tíz-tizenkét helyszínen, mintegy kilencszáz katona végezte.

Augusztus 29-én a Honvédelmi Minisztérium közleményben jelentette be, hogy a magyar–szerb határt lezárták. Azonban a tiltott határátlépések száma nem csökkent. Szeptember 7-én a kritikák miatt Hende Csaba lemondott honvédelmi miniszteri posztjáról. Utódja, Simicskó István bejelentette, hogy 3800 katona naponta tíz kilométernyi szakaszt épít meg. A katonák és a tárca erőfeszítéseit egy hét alatt siker koronázta, szeptember 14-re elkészült a szerb határon a műszaki zár. A magyar–horvát szakaszt 2015. október 15-re sikerült lezárni.

Orbán Viktor miniszterelnök 2016. augusztus 26-án jelentette be, hogy egy újabb, nagyobb tömegek megállítására alkalmas védvonal épül a déli határon. Az új kerítés a „manőverút” másik oldalán épült fel, és elektromos jelzőrendszerrel is el lett látva, valamint új hőkamerás terepjárókat is üzembe helyeztek. A déli határon szolgáló katonák elhelyezésére négy védelmi bázist – a kelebiait, a bácsalmásit, a madarasit és a hercegszántóit – alakítottak ki 2017. március 20-ig. Akkor mintegy háromezer katona védte az államhatárt. A Közös Akarat művelet keretében a bázisok kialakítását osztrák műszaki katonák segítették, míg a járőrfeladatokban a visegrádi együttműködés keretében lengyel, cseh és szlovák katonák, illetve rendőrök is részt vettek.

A második védelmi vonalat a hőkamerákkal, éjjellátó berendezésekkel, reflektorokkal, videókamerákkal és elektromos jelzőrendszerrel 2017. június 29-én üzemelték be. A Magyar Honvédség kisebb létszámban jelen lévő egységei mellett a határon főként rendőrök szolgálnak. A belügyminisztérium alá tartozó határvadász egységeknek új laktanyák épültek országszerte. A határvédelemmel kapcsolatos, a legutóbbi tájékoztatás szerint egymilliárd eurót meghaladó kiadásokat a most leköszönt Európai Bizottság ígéret szintjén támogatta csak, idáig egyetlen centet sem kapott hazánk.

A határzár és az élőerős védelem sikeres volt, mert míg 2015 elejétől az év október 15-ig Szerbia felől mintegy 204 ezer, Horvátországon keresztül 185 ezer illegális bevándorló érkezett, addig a lezárást követően, 2015. október 17-én 870, míg 18-án már csak 41 illegális behatolót fogtak el a magyar határokon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.