Családban marad: Dobrev KIára lesz a DK miniszterelnök-jelöltje

Dobrev Klára lesz a DK miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferenc bejelentése szerint, ám a lapunknak nyilatkozó elemzők úgy látják, a pártelnök felesége jelenleg nem eléggé ismert és népszerű országosan, és a férje által az előválasztásra megjelölt jövő őszi határidő is túl közel van. Gyurcsány a saját politikai karakterének elhasználódása és elhiteltelenedése miatt tolta előtérbe a jelenleg EP-képviselőként tevékenykedő nejét, aki a választott tisztsége elnyerése előtt is intenzív kormányellenes politikát folytatott.

2020. 12. 15. 5:45
A bukott miniszterelnök, miután helyesen mérte fel, hogy hiteltelenné vált, a feleségét tolta az előtérbe Fotó: Katona Vanda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha lesz a DK-nak saját miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlésiképviselő-választáson, akkor Dobrev Klára lesz az – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Telexnek adott tegnapi interjúban. Ugyanakkor az egykori szocialista miniszterelnök azt hangoztatta, hogy a felesége még nem döntötte el, akar-e indulni. Szavai szerint lehetséges, hogy csak jövő szeptemberben vagy októberben tartják az előválasztást a közös baloldali miniszterelnök személyéről.

Elvesztett hitelesség

Gyurcsány korábban világossá tette, hogy nem indul a kormányfői tisztségért, és az elemzők eddig is a házastársát tartották a legvalószínűbbnek erre a posztra. – Gyurcsány politikai személyisége mára erősen elhasználódott, s nem igazán hiteles a kormányon mutatott teljesítménye, valamint a 2006-os eseményekben játszott szerepe miatt. Ezért tolta előtérbe a feleségét, akit felmerések szerint a jobbikos szavazók kilencven, az LMP-sek nyolcvan százaléka támogatna.

Ám látható, hogy Gyurcsányék érdekköre csak a családban bízik meg, nem engednék át másnak a lehetséges kormányfői pozíciót –

jelentette ki lapunknak Kiszelly Zoltán politológus.

Bár Gyurcsány az interjúban azt hangoztatta, hogy elfogadják az előválasztás eredményét, az elemző emlékeztetett, hogy a főpolgármesteri előválasztáson sem tartotta magát az ígéretéhez, hiszen az utolsó pillanatban Kálmán Olgával rukkoltak elő Karácsony beharangozott támogatása helyett. – Ha nem Dobrev nyeri az előválasztást, feltehetően úgy járnak el, mint a fővárosban. Bár Karácsony Gergely lett a főpolgármester, gyakorlatilag kiszervezték alóla a „többséget”, és Budapest első embere szinte mozdulni sem tud már a DK nélkül. Mivel ma a legnagyobb baloldali erő a Gyurcsány-párt, egy feltételezett ellenzéki kormányban is minden bizonnyal a Gyurcsány-klán mozgatná a szálakat – mutatott rá a politológus, hozzátéve: ott folytatnák, ahol 2009-ben abbahagyták.

– Kormányon feltehetőleg bevezetnék az alapjövedelem Karácsony-párti elképzelését, vagyis a különböző segélyeket százezer forintra tornáznák fel, miközben a középosztályt erősen megadóztatnák.

Minden bizonnyal fokozatosan kivezetnék a bőkezű családtámogatási rendszert is, és megnehezítenék a határon túli magyarok szavazati jogának gyakorlását – sorolta az elemző.

Megszerzett rutin

A politológus szerint látható: nagyon fontos a DK-nak, hogy esélyes jelöltté építsék Dobrevet, hiszen a közösségi médiában mutatott intenzív aktivitása mellett rendszeresen jár például az ATV stúdiójába is. – Azzal, hogy Gyurcsány azt mondta, Dobrev Klára még gondolkodik, hogy elfogadja-e a jelöltséget, valószínűleg úgy akar tenni, mint II. Rákóczi Ferenc, akit Esze Tamás és a talpasok kérleltek, hogy álljon a felkelés élére.

Nem lennék meglepve, ha a Népszava munkáslevelezői petícióban követelnék, hogy Gyurcsányné induljon a közös kormányfői jelöltségért

– fejtette ki Kiszelly Zoltán.

Az elemző arra is kitért, hogy Dobrev politikusi karrierjét Hillary Clinton pályája mintájára építik fel, hiszen mindkét politikusnő először férje révén szerzett ismertséget – utóbbi first ladyként, Dobrev pedig a miniszterelnök Gyurcsány feleségeként –, később pedig választott tisztségben is rutint szereztek, hiszen Clintonné szenátor volt, míg Dobrev jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedik. – Gyurcsányné is nagyjából azokat a célokat tűzte a zászlajára, mint Clintonné, például a nők egyenjogúságát – hívta fel a figyelmet az elemző.

Ismertségdeficit

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke a Magyar Nemzet kérdésére kissé furcsállta, hogy Gyurcsány egyszerűen bejelentette, hogy csak a felesége lehet a DK kormányfőjelöltje, mert korábban a hasonló döntéseket demokratikus egyeztetéseket követően hozta meg a Gyurcsány-párt. Hozzátette: nem zárja ki, hogy már történtek ilyen tárgyalások, vagy a pártban mindenkinek egyértelmű, hogy Dobrev a leginkább szóba jöhető jelölt. A közgazdász nem értett egyet Gyurcsány azon kijelentésével sem, hogy még jövő ősszel is ráér sort keríteni az előválasztásra, amelynek szerinte legfeljebb áprilisig el kellene kezdődnie. – Bár Dobrev Klára meglehetősen aktív a Facebookon, a kellő ismertséghez fontos lenne részt vennie a napi politikai vitákban, reflektálnia a friss belpolitikai fejleményekre. Hogy ezt megteszi-e, az komoly jelzés lehet arról, megméretteti-e magát a miniszterelnöki jelöltségért – hangsúlyozta Horn Gábor, hozzátéve: aki Orbán Viktorral akar megmérkőzni, annak csak úgy van esélye a sikerre, ha tényleg nagyon akarja a győzelmet, és az odáig vezető megpróbáltatásokat, nem csak valamiféle szívességnek tekinti a jelöltséget. Az elemző úgy vélte, hogy – főpolgármesteri tisztségéből adódóan – Karácsony Gergely az, aki a legtöbbet foglalkozik belpolitikával, amit pedig az esélyes miniszterelnökség egyik kritériumának nevezett.

A bukott miniszterelnök, miután helyesen mérte fel, hogy hiteltelenné vált, a feleségét tolta az előtérbe
Fotó: Katona Vanda

Tegyük hozzá: tény, hogy Brüsszelből is ömlik a pénz Dobrev Klára népszerűsítésére, az Origo számításai szerint már több mint tízmillió forintot költhetett el az Európai Parlament szocialista frakciója (S&D) Gyurcsányné imázskampányára.

Hirtelen gazdagodás

Ne felejtsük el azt sem, hogy Gyurcsány a Dobrev Klárával kötött házasságával lépett a baloldali oligarchák körébe, hiszen Dobrev édesanyja Apró Piroska, aki a pártállami időkben a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozott, ahol főosztályvezető-helyettességig, majd a kelet-európai főosztályvezető tisztségéig vitte. A 90-es évek közepén pedig Horn Gyula (MSZP) miniszterelnök kabinetfőnökeként is tevékenykedett.

Figyelemre méltó, hogy ebben az időszakban nőtt hétszeresére Gyurcsányék legfontosabb cége, az Altus vagyona.

Apró Piroska 1995-ben a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (MHB) igazgatótanácsi elnökeként fontos szerepet játszott abban, hogy az Altus hitelhez jutva privatizálja az 1400 embert alkalmazó Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund Rt.-t (Motim). 1997-ben Apró Piroska lett az Altus igazgatóságának elnöke, több mint tíz éve – 2009 óta – viszont már Dobrev Klára a Gyurcsány-klán zászlóshajójának a vezérigazgatója. Ebben a pozíciójában néhány éve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága tanúként hallgatta meg, mivel az Altus több alkalommal nyújtott kölcsönt a többmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.

Be az elkobzott vagyonba

A Bulgáriában, bolgár apától született Dobrev Klára anyai ági nagyapja a kommunista Apró Antal, aki a Rákosi-korszakban is vezető tisztségeket viselt. Személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét, és 1958. június 17-én ő jelentette be a parlamentben az említettek kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének […] az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett. Egy belső utasításban pedig „fasiszta csőcseléknek” titulálta az 1956-os forradalom résztvevőit, a szabadságharc után pedig kinevezték a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnökének.

„Érdemeiért” az MSZMP Központi Bizottságának határozata alapján a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták részére a nagypolgári Lovassy-Stürmer orvoscsalád volt villájának – amelyet manapság Apró-villaként emlegetnek – nagyobbik lakrészét. Bár közfelháborodást keltett, hogy Gyurcsányék a zsidóktól elkobzott ingatlanba költöztek be, a DK-elnök és neje a mai napig ott laknak.

Eszmékkel házaló

Bár Dobrev Klára (DK) csak tavaly óta, az európai parlamenti mandátuma megszerzésével visel hivatalosan politikai tisztséget, korábban is rendszeresen jelent meg politikai rendezvényeken, és lakossági fórumokat is tartott. Emellett számos alkalommal élesen támadta a kormányt. 2015-ben például azt hangoztatta, hogy az Altus – amelynek akkor már ő volt a vezérigazgatója – beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást, miután a kormánypárti honatyák azt tették szóvá, hogy a Gyurcsány család zászlóshajója másfél milliárd forintos megbízási szerződést nyert el az Európai Bizottságtól. Egy évvel később pedig egy lapinterjúban arról értekezett, miként látja leválthatónak a kormányt. Az európai parlamenti kampánya óta Dobrev elsősorban a nemzetállami szuverenitás leépítését jelentő Európai Egyesült Államok eszméjével házal, és olyan jellegzetes baloldali ügyeket népszerűsít, mint a nők és a különböző kisebbségek – köztük az LMBTQ-közösség – jogai, valamint a tömeges migráció legalizálása.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.