Elfogadhatatlan a Dobrev-jelentés a Fidesz EP-képviselője szerint

Elfogadhatatlannak nevezte a Dobrev Klára (DK) európai parlamenti (EP-) alelnök által az euróövezet 2020-as foglalkoztatási és szociális politikájáról készített jelentést csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Ádám fideszes EP-képviselő.

Forrás: MTI2020. 10. 22. 10:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerinte felelős politikus nem készít úgy jelentést az eurózóna helyzetéről, hogy hazája nem tagja ennek a csoportnak, ahogy azt sem szavazza meg, hogy az unió tagállami hatásköröket vonjon el, márpedig a minimálbér megállapítása ilyen ügy.

Hozzátette: Magyarországon kiválóan működik a minimálbér meghatározásának rendszere.

Kósa Ádám jelezte: elutasítják a jelentés azon felvetését is, amely a progresszív adózás bevezetéséről szól.

Ezt azzal indokolta, hogy ez a Magyarországon bevált egykulcsos rendszer helyett olyan szisztémát hozna be, amelyben „azok az emberek nem fognak adót fizetni, akik egyébként megtehetnék”.

Emlékeztetett: a Fidesz képviselői kezdetektől fogva ellenezték ezt a dokumentumot, amelyet a szerdai távszavazáson el is utasítottak, mivel kiállnak az önálló adópolitika, a munkahelyteremtés, a felelős költségvetési politika mellett.

A magyar emberek számára ilyen formában elfogadhatatlan a jelentés, mert

tele van olyan ígéretekkel, amelyek mögött nincsen költségvetési fedezet, „sem hazánkban, sem az Európai Unió más tagállamaiban”

– érvelt a politikus.

Hangsúlyozta: 2008-2009-ben „a felelőtlen gyurcsányi politika ígérethalmazai miatt ment csődbe Magyarország”, most pedig a volt miniszterelnök felesége „telepakolta ezt a jelentést olyan ígéretekkel, amik mögött nincsen fedezet”.

Jelezte: elutasítják a szociálispolitika és az alkotmányjogi kérdésnek számító jogállamiság témájának összekapcsolását.

Ilyen jelentést ilyen formában felelős politikus nem fogadhat el – jelentette ki Kósa Ádám.

Kifogásként említette azt is, hogy a jelentés nem javaslatot tesz, hanem kijelentő módban állapít meg tennivalókat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.