Kósa Ádám: Hamarosan kezdünk! + videó
Egyre többen érkeznek a DPK-találkozó helyszínére.
Egyre többen érkeznek a DPK-találkozó helyszínére.

A botránypolitikus előadása feleslegessé vált.

Kósa Ádám nehezményezi, hogy a Tisza Párt vezetője újabban nem a hivatalos magyar címeres zászló előtt szónokol.

Több mint 205 millió forintot osztanak ki.

A teljes társadalomnak vannak feladatai – mutatott rá Kósa Ádám államtitkár.

A zöldátállást minél hamarabb be kell vezetni, ezt a folyamatot az ukrajnai háború fel fogja gyorsítani – jelentette ki a biztos.

A miniszterelnök-jelölt szégyene, hogy a fogyatékosság kifejezést szitokszóként használja – közölte Kósa Ádám.

Sértő, megalázó és kirekesztő a kijelentés – jelentette ki lapunknak Tapolczai Gergely, országgyűlési képviselő.

Uniós szinten érzékelhető az egyes társadalmi csoportokkal szemben alkalmazott kettős mérce.

Az uniós intézmény elfogadta a cseh kormányfő összeférhetetlenségéről szóló állásfoglalását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.