Felfelé nyíló ajtókat mutatnak a fiataloknak

Nemcsak a tananyagot segítenek jobban megérteni, hanem az útkeresésben is támaszt adnak a Menteszél Egyesületnél önkénteskedők. Fiatalok nyújtanak támogatást fiataloknak, így hamar kialakul az összhang, és a korrepetálás mellett egyfajta mentorszerepet is betöltenek a néhány évvel idősebbek. Az egyesület két alapító tagja mesélt lapunknak a kezdetekről, a víziójukról és arról, hogyan lehet érzékenyebbé tenni a társadalmat a hátrányos helyzetűek felé.

Szabó Fruzsina
2019. 09. 25. 15:31
null
A programban részt vevők fele javított a jegyein Forrás: Menetszél Egyesület
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Baráti közösségként indultak, majd négy évvel később, 2018-ban létrehozták a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolásával foglalkozó Menetszél Egyesületet.

Az alapító tagok közül Szakszon Réka és Babus Csaba lapunknak úgy fogalmazott, lehetőségeket szeretnének biztosítani, hogy a gyerekeket új impulzusok érjék, illetve szeretnének rámutatni azokra az ajtókra, amelyeket a gyerekek kinyithatnak.

Tizenegyen alapítottuk az egyesületet, azóta pedig egyre többen csatlakoznak szervező csapatunkhoz. Mára már minden programnak külön koordinátora van, akik közül sokan korábban önkénteseink voltak – mesélte Szakszon Réka a kezdetekről. Hozzátette, nagyon büszkék az elmúlt másfél év alatt elért eredményekre, valamint az önkénteseik munkáira, hiszen a céljaikat csak sokan, együtt tudják elérni.

Babus Csaba az egyesület másik alapítótagja elmondta, az egyesületük fókuszában elsősorban a szegényebb, de nem nyomorban élő gyerekek korrepetálása és oktatása áll.

„Kis egyesületként szeretnénk jól végezni a munkánkat, így nem vállalunk olyan helyzeteket, amelyek felülmúlják az erőnket” – húzta alá.

Korrepetáló programjaik célja, hogy segítsenek megérteni az iskolai tananyagot, és felkészítsék a gyerekeket az élet fontosabb kihívásaira. Próbálnak példát mutatni nekik, motiválni őket, hogy lehet másképp, hogy a tanulással jobb életkörülményeket érhetnek el. Segítik őket saját ambícióik megtalálásában, támogatják őket útkeresésükben.

Három különböző korrepetáló programra lehet jelentkezni az egyesületnél. Budapesti korrepetáló programjuk keretében már három józsefvárosi általános iskolában vannak jelen: itt az önkéntesek heti rendszerességgel segítenek a gyerekeknek a tanulásban. Emellett az ócsai szociális lakóparkban is tartanak korrepetálásokat. A Netkorrep nevű innovatív kezdeményezésük 2019 februárjában indult el azzal a céllal, hogy áthidalják a földrajzi távolságokat – mesélte Babus Csaba. A távoktatásnak köszönhetően online is elérhetővé vált a korrepetálás, s ezáltal a hátrányos helyzetű vidéki diákok is részesülhetnek az oktatásban – a külföldön élő vagy tanuló magyar fiatalok pedig lehetőséget kapnak, hogy önkéntesként segítsenek.

A programban részt vevők fele javított a jegyein Fotó: Menetszél Egyesület

Szakszon Réka a Magyar Nemzetnek elmondta, az oktatás mellett fontosnak tartják a szociális érzékenyítést: fiatal önkénteseikkel kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek, valamint idén induló új programjuk, a Dear Society keretében cikkeket írnak a társadalmunkat érintő problémákról.

A Menetszél Egyesület a fiatalabb korosztályt szólítja meg elsősorban, akik tanulmányaik mellett szívesen állnak be egy számukra fontos ügy mellé. – Sok egyetemista vesz részt a programunkon, de már végzett, pályakezdő fiatalok és a harmincas éveikben járók is szívesen jelentkeznek hozzánk korrepetálni, és szeretnénk nyitni a középiskolások felé is, akik az iskolai közösségi szolgálatukat teljesíthetik majd nálunk – fejtették ki az alapítók. Szakszon Réka kiemelte, azért is működhet ilyen jól a rendszer, mert a fiatalok könnyen megtalálják a hangot a gyerekekkel, mivel kisebb a korkülönbség, ezért a korrepetált diákok szívesen osztják meg dilemmáikat, problémáikat az önkéntesekkel, akik így egyfajta mentorszerepet is betöltenek a gyerekek életében.

Emellett az is fontos, hogy megismerjék egymást az önkéntesek, és tudjanak egymástól is segítséget kérni – akár szakmai, oktatási, akár más jellegű tanácsra van szükségük. Babus Csaba elmondta, az első találkozókon a felkészítő tréning mellett közösségformáló játékokat is játszanak, amivel kicsit összehangolják a csapatot.

A beszélgetés során az alapítók kitértek arra is, hogy mennyi visszaigazolást kapnak, és mennyi siker érte őket a másfél év alatt.

– Az előző félévben közel 70 önkéntesünk korrepetált hetente 80 nehéz helyzetben lévő gyermeket. A programokban résztvevő minden második diák javított legalább egy jegyet a korrepetált tantárgyakból, a bukásokat pedig sikerült tíz százalék alá szorítani. Ezek persze csak a számok, amelyek nem írják le a sok szép és néha nehéz pillanatot, amiért önkénteseink szerint megéri heti 1-2 órát együtt tanulni a gyerekekkel – mesélték.

Babus Csaba elmondta, ebben a félévben az egyik céljuk, hogy különböző programjaikon száz önkéntes vegyen részt, és ezzel legalább száz gyereknek segíthessenek szerte az országban. Ezzel párhuzamosan fontos, hogy minden önkéntesük és a korrepetáláson résztvevő gyerek jól érezze magát, és fejlődjenek a programok során. Ezáltal a programok is fejlődhetnek, és egyre több gyereknek tudnak segíteni.

Kíváncsiak voltunk arra is, mi az a belső indíttatás, ami egy fiatalt arra sarkall, hogy önkénteskedjen.

– Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy lássuk, sok olyan gyerek van körülöttünk, akinek fontos a törődés, a segítség – fogalmazott a Menetszél Egyesület egyik tagja és önkéntese, Bányai-Ferenczi Regina.

Az önkénteskedés mára hazánkban is egyre jobban elterjed, és egyre megközelíthetőbbé, népszerűbbé válik. Bányai-Ferenczi Regina kiemelte, a legfontosabb, hogy legyen az emberekben egyfajta szociális érzék, érzékenység a társadalom problémáira.

Bányai-Ferenczi Regina számos önkéntes projektben vett már részt, sok szervezetnél tevékenykedett. A legmegrendítőbb élménye – mesélte lapunknak – az volt, amikor azzal szembesült, hogy vannak családok Budapesttől néhány kilométerre, ahol az is elérhetetlen, hogy a házukban víz folyjon. Mikor meglátta a kislány örömét, ami a kis csőből csordogáló víznek szólt, eldöntötte, hogy segíteni szeretne.

– Önkénteskedni menő és felemelő érzés, hiszen tehetünk valamit azért, hogy ez a világ egy kicsivel jobb legyen! – összegezte tapasztalatait a fiatal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.