Az említett ellenzéki médiumok hangvételére sem lehet azt mondani, hogy kíméletesek lennének a kormánnyal szemben.
Rendszeresen vádolják korrupcióval a miniszterelnököt és családtagjait, valamint a kormány több tagját is,
és olykor olyan stílusú kritikát is megengednek maguknak, ami például Németországban vagy Ausztriában elképzelhetetlen lenne az állami vezetőkkel szemben a fősodorhoz sorolható orgánumok részéről.
Úgy látszik, a hamarosan kiadásra kerülő tagállami jogállamisági jelentések elkészítéséért felelős Věra Jourová is a valódi magyar helyzet ismerete nélkül, a Judith Sargentini jelentésére is jellemző felületes és hamis állításokat ismételgeti, feltehetőleg baloldali forrásokból merítve. A Sargentini-jelentés számos Soros Györgyhöz köthető NGO mellett négy – egyaránt baloldali – magyar sajtóorgánumot, az Átlátszó.hu-t, a Népszabadságot, az RTL-csoportot és a 444.hu portált sorolta fel forrásai között.
Věra Jourová nyilatkozata reakcióra késztette az európai uniós ügyekért is felelős Varga Judit igazságügyi minisztert, aki Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította föl az Európai Bizottság magát elragadtató alelnökét.
A tárcavezető úgy látja: a bizottság alelnöke kijelentéseivel megsértette Magyarországot és minden magyar embert. Varga Judit szerint Věra Jourová nyilatkozata szembe megy az európai értékekkel, valamint a lojális együttműködés követelményeivel, és ezért azonnali hatállyal le kell mondania a cseh politikusnak.
Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott: „Az Európai Bizottság a szerződések őre, Jourová kijelentései nem egyeztethetők össze alelnöki pozíciójával. Ezért mennie kell!”
➡️ Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Spiegel német hetilapban megjelent szeptember 25-ei interjújában a...
Közzétette: Varga Judit – 2020. szeptember 28., hétfő




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!