Fülöp Attila: 182 millió forint jut foglakoztatásra

Csaknem egy hónapig lehet még jelentkezni a Foglalkoztatás 2020 program pályázataira, amelyben a megváltozott munkaképességű emberek munkába állítására összesen 182 millió forint érhető el – közölte Fülöp Attila államtitkár.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 14. 15:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szeptember 10-ig lehet pályázatokat beadni a Foglalkoztatás 2020 programra, amelyben 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Albertirsán. Fülöp Attila elmondta, hogy ötödik alkalommal írták ki a pályázatot, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatása.

– A pályázaton elnyerhető legkisebb támogatás egymillió, a legnagyobb nyolcmillió forint. Fontos újítás, hogy csak olyan pályázat adható be, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek, szolgáltatások megjelenjenek a piacon – fűzte hozzá az államtitkár.

A szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pályázatok benyújthatók a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán az Nfszk.hu-n, ahol minden a pályázáshoz szükséges információ megtalálható. Hozzátette, hogy a támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképessége valamiért megváltozott.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.