Fülöp Attila: A nevelőszülői hálózat megerősítése a cél

A gyermekvédelemben az a cél, hogy minél jobban erősítsük a nevelőszülői hálózatot – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a 23. alkalommal megrendezett Ágota Tábor megnyitója előtt hétfőn, a Békés megyei Doboz melletti Szanazug üdülőtelepen.

Forrás: MTI2019. 07. 22. 20:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila, aki az évenkénti tábor visszatérő vendége, hangsúlyozta: minden gyermeknek családban van a helye, és a nevelőszülői hálózat erősítésével megteremtik a családi élet

melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek a vér szerinti családjukban ez nem adatott meg.

A szanazugi üdülőtáborban, amely a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál épült, az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szervezésében tartják az állami gondozásban élő fiatalok országos találkozóját. Az önkéntes segítőkkel együtt csaknem 600-an gyűltek össze a 10 napos táborozásra.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök azt mondta: a táborban a fiatalak testi és szellemi értelemben is gyarapodhatnak. A táborba az egyházmegye által gondozott, család nélkül élő gyermekek mellett az ország valamennyi megyéjéből érkeztek fiatalok, lakásotthonokból, a nevelőszülői hálózatból.

A találkozón élményprogramokkal, de terapeutikus foglalkozással is lehetőséget adnak a fiataloknak egymás jobb megismerésére, saját értékeik tudatosítására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.