Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
– Arra fogom bátorítani az új kormányt, hogy azok, akik vezetőszerepet játszottak ennek a rendszernek a felépítésében, az ő szolgálatukra ne tartsunk igényt – jelentette ki Gyurcsány. A jobboldali közösséget ezenkívül azzal fenyegette meg, hogy eljárások indulnak ellenük. – A törvényes és jogszerű eljárásokat – ha kell és megalapozottak – le kell majd folytatni, de nem gondolnám, hogy egy szabad világban azoknak, akik ezt tették az országunkkal – szerintem elárulták –, azoknak a munkájára számítani kellene a kormánynak – ígérte Gyurcsány, aki minden bizonnyal a korábbi szemkilövetést is törvényes eljárásként értékeli.
– Ez a bejegyzés nem csak Vidnyánszkyról szól, ez mindenkihez szól – mondta Gyurcsány a korábbi fenyegetésével kapcsolatban. Hozzátette: „értse meg mindenki, nem lehet büntetlenül elkövetni mindazt a hazával, amit ők elkövettek”. A műsorvezető, Rónai Egon elmondta, hogy sokan fenyegetésként értelmezték a DK elnökének korábbi szavait, ami úgy tűnik, nem volt Gyurcsány ellenére. – Ha figyelmeztetésnek értékelik sokan, akkor jó, hogy eljutott hozzájuk ez a figyelmeztetés, ezt is akartam – hangsúlyozta a pártelnök.
Gyurcsány az ellenzéki összefogás antiszemita, rasszista jelöltjével, Bíró Lászlóval kapcsolatban kifejtette, hogy Bíró kijelentéséért bocsánatot kért. – Hajlandók vagyunk-e feláldozni a vitatható múlt miatt a reményteljes jelent vagy jövőt? Én és mi arra az álláspontra jutottunk, hogy nem áldozzuk fel. Kell a Jobbik a kormányváltó szövetségbe – fejtette ki a DK elnöke, hogy miért támogatnak egy rasszista politikust. Hozzátette: várhatóan lesznek még hasonló botrányok az ellenzéki összefogás során.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.