Hamis hírt közölt az ATV a Magyar falu programról

Valótlanul állították, hogy kevesebb méternyi útfelújításra jutott pénz a kormány programjából.

2021. 01. 26. 16:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Téves tájékoztatást adott ki az ATV – írta honlapján a csatorna.

A rosszindulatú ferdítés a Kétszáz méter útra pályáztak, de csak 140 méterre futotta az állam kasszájából című anyagban szerepelt.

A Nemespátró nevű Zala megyei település Magyar falu programra vonatkozó pályázatát mutatták be, de nem a valóságnak megfelelően. A csatorna helyreigazításként változtatás nélkül közölte Győrfy Balázs polgármester közleményét.

A településvezető többek között azt írta, hogy – a valóság az, hogy Nemespátró sikeresen pályázott 16,1 millió forint értékben egy önkormányzati tulajdonú, 140 méteres útszakasz felújítására. A pályázat a Magyar falu programból százszázalékos támogatást nyert el, azaz a teljes igényelt összeget megkaptuk, így a rossz állapotú útszakasz megújulhatott.

„A Magyar falu program hatalmas segítség a kistelepüléseknek, szerencsére Nemespátró is a program nyertese”

– áll a közleményben.

Az ATV által terjesztett álhírre korábban Gyopáros Alpár, a Magyar falu programért felelős kormánybiztos is reagált. Azt írta – így működik a baloldali hazugsággyár. Egy kis zalai falu, Nemespátró önkormányzata 16 millió forint támogatást nyert egy utcája rossz, 140 méteres szakaszának felújítására. Ennyit kértek, ennyit nyertek. Az ATV azonban nem volt rest azt a hazugságot leírni, hogy 200 méterre pályázott a falu, de csak 140 méterre nyert támogatást – tisztázta Gyopáros.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.