időjárás
Megjött az anticiklon, csalfa időt hoz hétvégére
Szombaton napközben legfeljebb 25 fok lehet.
A Magyar Batthyány Alapítvány 2019-ben hozta létre a gróf Batthyány Lajos- és a gróf Zichy Antónia-díjat, melyeket olyan személyiségek kaphatnak, akik korunk társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira praktikus és pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ adnak.
Ezzel a magyar nemzet jobbítását, Magyarország sikerét, nemzetközi elismertségét, a gazdálkodói tradíciók megőrzését és megújulását, a kisközösségek és a család egységét, a hitbéli és egyetemes értékek érvényesülését, a tudomány, kultúra, művészet és oktatás fejlődését erősítik. A díjazottaknak pénzjutalom is jár.
Batthyány Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke hangsúlyozta: „Második alkalommal adjuk át a díjainkat, ami azt jelenti, hogy sikerült hagyományt teremtenünk. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy az idei díjazás fővédnökségét Balog Zoltán püspök úr, a 2020-as gróf Batthyány Lajos-díj kitüntetettje elvállalta.
Úgy gondolom, az elmúlt egy esztendő mindannyiunknak komoly kihívásokkal járt, nehéz időszakon vagyunk túl – ám épp ez teremtette meg annak lehetőségét, hogy mindennapi hősök szülessenek közöttünk, akik bizonyították rátermettségüket, hazaszeretetüket, emberségüket és önzetlenségüket.”
Az alapítvány – az elmúlt évhez hasonlóan – a díjazottak kiválasztásához 2021-ben is független szakmai bírálóbizottságot állított föl, melynek tagjai: Balog Zoltán fővédnökségével prof. Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója; Fehér Éva, a TEK orvosigazgatója; prof. Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója; Pallós Nikoletta, a Batthyány Lajos Alapítvány főigazgatója; Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész; illetve J. Újváry Zsuzsanna történész, nyugalmazott egyetemi docens asszony.
Ahogy tavaly, úgy az idén is lehetőséget biztosít az alapítvány a jelöltállításra. A javaslatok a [email protected] e-mail-címre küldhetők július 15-ig, megjelölve annak a férfi és női jelöltnek a nevét, akit érdemesnek tart a jelöltállító e rangos elismerés elnyerésére.
Szombaton napközben legfeljebb 25 fok lehet.
Az építési és közlekedési miniszter mutatta be a Fidesz–KDNP XVIII. kerületi polgármesterjelöltjét.
Már azt is tudni, mi lesz hazánk uniót vezető félévében a fő feladat.
Csak Békásmegyerig közlekednek a szentendrei járatok.
Szentkirályi Alexandra: A mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle
Megostromolták a Tesla berlini gyárát + videó
Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után
Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba
Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!
Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral
Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás
Pénteki sportműsor: Újpest–Kecskemét az NB I-ben; pályán az Internazionale
Békemenet lesz június 1-jén
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Csapás a magyarok ellen is készülő német válogatottnak az Eb előtt
Szombaton napközben legfeljebb 25 fok lehet.
Az építési és közlekedési miniszter mutatta be a Fidesz–KDNP XVIII. kerületi polgármesterjelöltjét.
Már azt is tudni, mi lesz hazánk uniót vezető félévében a fő feladat.
Csak Békásmegyerig közlekednek a szentendrei járatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.