Követendő példaként állítja elénk a Szovjetuniót a New York Times

Pedig a Holdra szállásra eddig a demokrácia diktatúra felett aratott győzelmeként is tekintettünk.

Forrás: Karc FM2019. 07. 31. 15:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Holdra szállás 50. évfordulóján dicsőítette a szovjet űrprogramot a New York Times, leszólva ugyanakkor a világűr meghódítására tett amerikai erőfeszítéseket. Az egyik legfontosabb amerikai lap szerint: igaz, hogy végül az Egyesült Államok nyerte meg az űrversenyt, de az erkölcsi győztes a Szovjetunió volt, mert először ők küldtek nőt és feketét a világűrbe. Mindez azért érdekes, mert a Holdra szállás nemcsak az amerikai elsőséget biztosította be a technikai, technológiai versenyfutásban, hanem kifejezte a demokrácia győzelmét is a diktatúra, a totális állam felett – hangzott el a Karc FM Az igazság órája című műsorában.

A műsorban szó volt arról is, hogy Orbán Viktor szokásos tusnádfürdői beszédében most azt is üzente: ne féljetek! Annak ellenére, hogy látszólag a liberális korszellem és a liberális internacionalizmus felé lejt a pálya, Magyarország a következő 15 évben is sikeres lehet, hiszen csodával határos sikereket hajtott végre az elmúlt 10 évben is.

Az igazság órája minden héten kedden délután három és négy között a Karc FM-en. Ismétlés szerdánként hajnalban három és négy között. A legutóbbi adás közreműködői voltak: a házigazda, Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ igazgatója, Kovács István az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, és a szerkesztő-műsorvezető: Czirják Imre.

A legfrissebb adás IDE kattintva érhető el!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.