Latorcai Csaba: Szigetvár a vitézség szimbóluma

A baranyai város egyre nagyobb szerepet fog játszani a magyar nemzeti identitásképzésben – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten, az I. Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának, zarándokvárosának régészeti feltárásának befejezéséről az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában rendezett konferencián.

Forrás: MTI2019. 12. 04. 13:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Latorcai Csaba közölte: a kutatás eredménye jól ismertté vált a közvélemény számára, ezért az arra fordított állami támogatás az egyik legjobban hasznosuló forrás volt.

Szigetvár az egész nemzet számára egyre nagyobb jelentőséggel fog rendelkezni nemzeti identitásképzésünk szempontjából – hangoztatta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a baranyai város megérdemelne egy régóta vágyott, a magyar vitézségnek szentelt kiállítóhelyet, múzeumot.

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora, a kutatások pécsi vezetője az MTI-nek nyilatkozva közölte: az 1566. szeptember 7-én hajnalban meghalt török uralkodó valamikor 1574 körül felépült türbéje eleve zarándokközpontnak készült. A sírkomplexumnak politikai mobilizációs szerepe volt. Küldetése az örökös muszlim térhódítás emlékezetpolitikai kifejezése volt – állapította meg.

Ugyanakkor – tette hozzá – az oszmán hatalom demográfiai erőtlensége miatt Vidóczi Fábián katolikus pap a a 17. század közepén ott plébániát alapított, majd onnan szervezte újjá a katolikus hitéletet a Dráva mentén – ismertette. Pap Norbert komoly eredménynek nevezte, hogy az elmúlt két hónapban megkezdték a település keresztény városrészének kutatását, amely még hosszú évekre ad feladatot a kutatóknak. Utóbbiról úgy fogalmazott: ez egy nagyon fontos lépés számunkra, mert a hely narratíváját megváltoztatta, keresztényiesítette.

Kitért arra is, hogy a zarándokközpont életében a legjelentősebb látogatás 1683 nyarán történt, amikor Turbékra látogatott Kara Musztafa nagyvezír 4000 lovassal, hogy Bécs tervezett bevétele előtt, a nagy szultán szellemétől nyerjenek erőt.

Pap Norbert beszámolója szerint Turbék pusztulása 1688 és 1692 között történt. A hosszú blokád alatt a település előbb leégett, lakosai elköltöztek. A blokád elején a türbét és a dzsámit felszentelték keresztény kápolnáknak, ezzel mintegy sprirituálisan vissza is foglalták a területet az iszlámtól a keresztény Európának – mondta.

Fodor Pál történész-turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója bevezetőjében a projekt jelentőségét érzékeltetve azt mondta: a kutatás világraszóló eredményeket hozott, az túlnőtt a szűk tudományos közösségen.

Hóvári János történész, kormányzati megbízott a régészeti kutatást részletesen ismertetve a többi között arról beszélt, hogy a felfedezés világtörténelmi jelentőséggel bír, amely túlmutat Magyarországon, majd a Szigetvár-emlékezet ápolásának fontosságát hangsúlyozta.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyarok, a baranyaiak, a szigetváriak identitásához is sokat tesz hozzá a kutatások eredménye. A tervezett kiállítóközpontra utalva jelezte, hogy az a baranyai turizmust is erősíti.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint az elmúlt hét évben több projekt, hazai és nemzetközi tudományos együttműködés keretében folyt a Szigetvár melletti Turbékon a hódolt Magyarország egyedülálló létesítményének, I. Szulejmán szultán sírkomplexumának kutatása. A vizsgálat a pécsi egyetem kutatóinak munkájával indult, és az elveszett zarándokközpont azonosításához vezetett.

2015-től az MTA BTK és a PTE kutatóinak együttműködésében, az NKFIH (OTKA) támogatásával zajlottak a feltáró munkák. 2017-ben kormányhatározat döntött a feltárt épületmaradványok és környezetük állami kézbevételéről, a kutatások 2019. végi lezárásáról, egy leendő kulturális-turisztikai központ tervezésének megindításáról és az ehhez szükséges anyagi forrás rendelkezésre bocsátásáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.