– A magyar lakosság 10-30 százaléka horkol, ebből öt százalék szenved úgynevezett obstruktív alvási apnoéban, amelynek gyakorisága férfiaknál négy, nőknél két százalék – figyelmeztetett a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika tanársegédje. Molnár Viktória elmondta: a horkolás a felső légutak alvás alatti ellazulásakor az átáramló levegő által okozott hangjelenség, amelyből alapvetően két típust különböztetünk meg.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.