Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség, ezzel Magyarország a NATO-kötelezettségeinek tesz eleget – közölte a beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága szerdán az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 09. 09. 15:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményük szerint a Rheinmetall Lynx harcjárművek beszerzéséről szóló szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke Budapesten.

A több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében 218 Lynx KF41 harcjárművet kap a honvédség. Az eszközök túlnyomó többségét, 172-öt Magyarországon állítják elő a Rheinmetall és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében létrehozandó vegyesvállalat üzemében. A megrendelésben szereplő első 46-ot Németországban gyártják le, ami egyúttal a hazai gyár magyar szakembereinek teljes körű felkészítését szolgálja.

Kifejtették: hosszas piackutatást követően Magyarország az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. „A folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés” – írták a közleményben, hozzátéve: a katonák a BMP-1 típus másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta ugyanis nélkülözni voltak kénytelenek a nehézlövész erők gerincét alkotó lánctalpas gyalogsági harcjárműveket.

A közlemény szerint Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírást követően kiemelte: a NATO-nak tett vállalásai részeként Magyarország helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét. „A piacon fellelhető legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy megfeleljen a magyar katonai szakértők által támasztott szigorú követelményrendszernek, s az elkövetkező évtizedekben a honvédségben betöltse ezt a kulcsfontosságú szerepet – idézték kormánybiztost.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke értékelése szerint ”jövőbe tekintő döntésükkel Magyarország legfelsőbb politikai és katonai tisztségviselői igazi vezetői kvalitásokról tettek tanúbizonyságot„. Nemcsak az európai haditechnika élvonalába emelik Magyarországot, hanem a magyar kormányzat elkötelezettségét is megerősítik a tekintetben, hogy NATO-szövetségeseik megbízható és katonailag hatékonyabb partnerei kívánnak lenni – mondta a közlemény szerint a német hadiipari vállalat vezetője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.