Magyar Posta: márciusban is időben kifizetik a nyugdíjakat

A cég közleményében a Párbeszéd szóvivőjének kijelentésére reagálva azt kérte: ne gyártsanak álhíreket, ne használják fel a Magyar Postát politikai kampánycélokra!

Forrás: MTI2019. 03. 05. 15:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sem a nyugdíjkézbesítést, sem más postai feladatot nem akadályoz a miniszterelnöki levelek kézbesítése – írta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A cég ezt arra reagálva közölte, hogy Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője sajtótájékoztatóján arról beszélt, a kormányfői levelek kiküldésével a kabinet „gyakorlatilag veszélyezteti a posta működőképességét”, például azt is veszélybe sodorja, hogy időben kivigyék a nyugdíjakat.

A Magyar Posta közleményében kiemelte: márciusban is a megszokott rendben és időben teljesítik a nyugdíjkifizetéseket. A levelek kézbesítése – írták – jelenleg is zavartalan, a március második felében várható nyugdíjkézbesítéseket semmi sem akadályozza. Az érintett ügyfeleknek márciusban is, az előre meghatározottak szerint, a nyugdíjnaptárakban szereplő napokon kézbesítik a nyugdíjakat.

A miniszterelnöki levelek kiküldéséről azt írták: a Magyar Posta felelősséggel vállalta ezt a megbízást. A leveleket a postások ütemezetten kézbesítik február 26-ától kezdődően országszerte.

A közleményben a zrt. arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy ne gyártsanak álhíreket, ne használják fel a Magyar Postát politikai kampánycélokra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.