Elbocsátásokra kényszerül a Magyar Posta
Az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság egyre nehezebb gazdasági környezetet teremtett a cégnél.
Az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság egyre nehezebb gazdasági környezetet teremtett a cégnél.
A részmegállapodás értelmében 2023. március 3-án minden postai munkavállaló bruttó 50 ezer forintos pénzjuttatásban részesül.
Pillanatkép a múltból. Élt száznegyven évet – a telefonkönyv.
A Magyar Posta bélyegblokkkot hozott forgalomba a Magyar Zene Háza megnyitásának évfordulóján.
A gazdaságfejlesztési miniszter is köszöntő beszédet tartott a Magyar Posta Zrt. kínai újévhez kapcsolódó bélyegkibocsátásán.
Posta- és rocktörténeti mérföldkő a magyar rockklasszikusokat bemutató bélyegsorozat.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn visszahívta a Magyar Posta igazgatóságából Schamschula Györgyöt.
A negyven új gépjármű Miskolcon, Tatabányán, Szolnokon és Budapesten áll szolgálatba, és a Magyar Posta 17 éves járműveinek egy részét váltja le.
A fejlesztés a jelenleginél hatékonyabb és versenyképesebb szolgáltatást tesz elérhetővé a webáruházügyfeleknek.
Az MKB Bank vállalta, hogy október végéig megszerzi a Magyar Posta Zrt. 17,66 százalékos Takarékbank-részesedését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A miniszterelnök Koppenhágában világossá tette: a magyarok nem akarnak egy unióban lenni az ukránokkal.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához – írta az elnök a közösségi oldalán.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
Czepek Gábor: Hamarosan ötvenmilliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
Az automata szerelvényen körülbelül száz ember utazott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.