Talán így már a BBC riportere is megérti… – írja a közösségi oldalára feltöltött legfrissebb bejegyzésben az igazságügy-miniszter.

Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.
Talán így már a BBC riportere is megérti… – írja a közösségi oldalára feltöltött legfrissebb bejegyzésben az igazságügy-miniszter.
Varga Judit felidézi, hogy ma újra alkalmuk nyílt volna a Magyarország elleni hazai és nemzetközi rágalomhadjárat főszereplőinek (beleértve a média képviselőit is), hogy elnézést kérjenek, amiért a járvány közepén azzal vádolták a magyar kormányt, hogy a védekezés sikerét elősegítő Btk.-szigorítással a véleménynyilvánítást és a szabad sajtót kívánja korlátozni.
Ma közzétett határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenes a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi szabályozás, melyet különleges jogrend idején kell alkalmazni. A testület azt is kimondta, hogy az új törvény nem sérti a szólásszabadságot, ugyanis csak a közlések szűk körére vonatkozik, kritikus véleményekre nem. A vádakról tehát megint igen gyorsan bebizonyosodott, hogy még igazságmorzsákat sem tartalmaznak – olvasható Varga Judit Facebook-bejegyzésében.
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.
Magyar Péter kezdetben ugyanazt a taktikát választotta, mint a szír repülőgéppel kapcsolatos álhírénél.
Több vonalon is még pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Az elmúlt napokban többször észleltek földrengést a vármegyében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.