Szeptember 19-én, szombaton tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, amin Mesterházy Attila is elindul az elnöki székért – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk már korábban beszámolt róla, hogy a Tóth Bertalannal elégedetlen megyei vezetők többsége azt szerette volna, ha az egykori pártelnök is indulna a megméretésen, aki a jelek szerint engedett a felkérésnek. Mindez azt jelenti, hogy az eddig lefutottnak tartott tisztújító kongresszuson történhet még meglepetés, és egyáltalán nem biztos, hogy a szocialisták a Tóth Bertalan-Kunhalmi Ágnes tandemmel vágnak neki a 2022-es országgyűlési választásnak – a pártban ugyanis társelnöki rendszer bevezetését tervezik. Emlékezetes: a 2018-as áprilisi választáson elszenvedett katasztrofális választási vereség után az MSZP akkori teljes vezetése lemondott, majd a júniusi tisztújító kongresszuson Tóth Bertalan kis többséggel nyert, mindössze 54 százalékot szerzett Mesterházy 46 százalékával szemben.
Egyértelműen kiderült, Magyar Péteréket csak a politikai haszon érdekli, nem a gyermekotthonokban lakó gyerekek
A tiszások semmibe vennék az adományozásra kialakított szabályozást, a pártelnöknek kizárólag a fotók és a vágóképek a fontosak.