Mindent beismert a népligeti gyilkos

Egy kőbányai térfigyelő kamera rögzítette 2017 decemberében, ahogy egy férfi megtámad és bántalmaz egy nőt. Hamar kiderült, hogy még három, hasonlóan szexuális indíttatású eset történt. Aztán nem sokkal később arra is fény derült: a támadó ölte meg egy évvel korábban a Népligetben holtan talált asszonyt.

2019. 10. 18. 11:48
null
A tettes elhagyott területen ölte meg áldozatát Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Főügyészség S. Krisztián ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását indítványozva. A vádlott – élve a büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel – a vád szerinti bűncselekmények elkövetését már a szeptember 20-i előkészítő ülésen beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A bíróság tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy leghamarabb 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, valamint tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A jogerős ítéletbe foglalt tényállás szerint a most 32 éves S. Krisztián 2016. október 13-án ismerkedett meg egy hajléktalan életmódot folytató, mentálisan sérült, háromgyerekes asszonnyal, akit közös italozásra hívott. A nő elfogadta az ajánlatot, metróval a budapesti Népligetbe utaztak, ahol egy elhagyatott, sötét, bokrokkal övezett padon italozni kezdtek. Később S. Krisztián szexuális indíttatásból súlyosan bántalmazta az asszonyt, aki az őt ért ütések következtében egy órán belül a helyszínen életét vesztette. A brutális gyilkosság a Népligetnek azon az elhagyott területén történt, ahol rendszeresen prostituáltak fordulnak meg, így a nyomozás egyik verziója kéjgyilkosság volt, ám kiderült, az áldozat nem volt kéjnő.

A tettes elhagyott területen ölte meg áldozatát
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Egy évvel az asszony halála után gyorsult fel a nyomozás, miután négy nőt is hasonlóan brutálisan támadtak meg. Mint később kiderült, a támadó minden esetben S. Krisztián volt. A jogerős ítélet indoklása így még négy szexuális indíttatású erőszakos bűncselekményt tartalmaz, amelyek során a sértettek közül egy nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, további hárman pedig nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az elkövető – S. Krisztián – 2017. december 11. és december 13. között Zuglóban és Kőbányán támadt áldozataira.

A kőbányai támadást térfigyelő kamera rögzítette, ami alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívást adott ki. A nyomozók ezt követően azonosították S. Krisztiánt, és 2017. december 20-án Kőbányán, a Gyömrői úton elfogták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.