Nyugdíjas rendőrt vádolnak pedofíliával

Alkohollal kínálta, majd levetkőztette a házába becsalt kisfiúkat a kötegyáni gyermekmolesztáló.

Végh Attila
2020. 10. 06. 17:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet információi szerint a nyilvánosság kizárást kérte a védelem a gyulai bíróságon abban az ügyben, melyben egy hetvenéves, tíz éve még hivatásos rendőrként szolgáló férfit pedofil jellegű bűncselekmények elkövetésével vádolnak. A vádlott szerint nem követte el a jogsértéseket, korábbi rosszakarói akarnak rajta bosszút állni. Az eljárás nyomozati szakaszába bevont pszichológus szakértők véleménye szerint a kiskorú sértettek olyan részletekkel, ellentmondásba keveredés nélkül beszéltek a történtekről, ami arra utal, átélték a sérelmükre elkövetett szexuális molesztálást.

Öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatti ügyben kezdődött meg október 5-én Gyulán az eljárás bírósági szakasza. Az első tárgyalási napon a vád ismertetése és a bizonyítékok bemutatása mellett csak a vádlott személyiségi jogait érintő kérdésben hozott döntést a Gyulai Törvényszék.

Fotó: IPS Gyerekszem

A hetvenéves kötegyáni, korábban hivatásos rendőrként szolgáló nyugdíjas férfit azzal vádolják, hogy a gyermekek kíváncsiságát kihasználva becsalt udvarára egy nyolcéves kisfiút, akivel aztán házában fajtalankodott. A gyermek anyja tett feljelentést még 2019 augusztusában, gyanús lett neki, hogy kisfia egy ideje nem ér haza időben a viharsarki település játszóteréről. A nő nyomozni kezdett, a téren nem találta gyermekét, a többi kisfiú mondta el neki, hogy napok óta a szomszédban levő idős férfi udvarán játszik a fia.

Az anya bement az idős férfi portájára, elhozta onnan a saját fiát és más gyerekeket is, akik elmondták, hogy pénzt ígért nekik a bácsi az udvara takarításáért. Focizott is velük, megjavította biciklijeiket, sörrel, borral, cigarettával kínálta a tíz év körül srácokat. Néhány fiút a házába is becsalogatott, ott meztelenre vetkőztek, a férfi pedig kielégítette magát a gyerekek előtt, fogdosva a kicsik nemi szervét. A fiúk szerint néhányuknak ezért is ígért pénzt, kétezer forintot. A gyerekek szerint nem akarta őket hazaengedni, ezért késtek.

Fotó: Police.hu

Az érintett szülők feljelentést tettek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség által kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították, hogy igaz, amit a gyermekek állítanak, csak a szakértői vélemények elkészülte után indítottak eljárást a pedofil ellen. A Gyulai Járási Ügyészség 2019 szeptemberében kezdeményezte az akkor 69 éves kötegyáni B. Mihály előzetes letartóztatását 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint négy rendbeli, a törvénykönyv szövegezése szerint züllött életmód folytatására rábírásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A vádlott – aki előtte évtizedeken át volt rendőr a településen – azzal védekezett, hogy ittas volt, véletlenül, játszás közben került le a gyerekről a nadrág, a bűncselekmények elkövetését tagadta. Az ügyben első fokon várhatóan idén novemberben dönt a bíróság. A vádlott szabadlábra helyezését az ügyészség javaslatára a hatóság továbbra sem szüntette meg, letartóztatásban maradt. Akár tizenöt éves börtönbüntetés is lehet az ítélet, az ügyészség szerint tartani lehetett attól, hogy a vádlott szabadlábra helyezése után a román határ melletti kisközségből külföldre szökik, ott próbál meg elrejtőzni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.