Orbán Balázs: Az együttműködést keressük az önkormányzatokkal

A baloldali válságkezelés a csőd szélére sodorta az egész önkormányzatiságot, míg a polgári kormány konszolidálta az adósságot és együttműködik az önkormányzatokkal – áll Orbán Balázs újabb levelében. A miniszterhelyettes Gémesi György gödöllői polgármester válaszára kontrázott rá. Levelében sorra vette a jobboldali kormányzás idején az önkormányzatoknak juttatott segítségeket, konkrétan Gödöllő helyzetére is kitérve. Emellett pedig felhívta a figyelmet a baloldali önkormányzatok iparűzési adóval kapcsolatos kommunikációjának visszásságaira is.

Forrás: Facebook2021. 01. 11. 21:48
null
Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– 2011 és 2014 között összesen több mint 1300 milliárd forint adósságtehertől szabadítottuk meg az önkormányzatokat, emellett újrarajzoltuk az állami és az önkormányzati feladatok rendszerét, feladatfinanszírozást és adósságféket vezettünk be, továbbá azóta soha nem látott mértékű hazai fejlesztési forrásokat kaptak a magyar települések – írta válaszlevelében Orbán Balázs miniszterhelyettes. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Gémesi Györgynek címzett levelében Gödöllő konkrét pénzügyi helyzetét is felvázolta. Mint írta: – Az Ön által irányított várostól az állam a 2011 és 2014 között lezajlott adósságkonszolidáció során

7,8 milliárd forint adósságot vállalt át, továbbá az elmúlt tíz évben a hazánknak járó uniós forrásokból közel 33 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a városban.

Gödöllő helyi adóbevétele 3,5 milliárd forintot tett ki 2020 novemberéig, ugyanez a mutató 2010-ben még csupán 2,8 milliárd forint volt, így az emelkedés több mint 25%-os. 2020-ban az Ön által vezetett város pénzeszközei 3,6 milliárd forintra rúgtak, ennek teljes egésze kereskedelmi banki számlán volt található, a város továbbá 1,2 milliárd forint állampapír-állománnyal is rendelkezik. Mindezek alapján nagy örömmel állapíthatjuk meg, hogy Gödöllő kivételesen jó pénzügyi, gazdasági helyzetben lévő, magas adóerő-képességű település – részletezte levelében Orbán Balázs.

A miniszterhelyettes a szolidaritás témakörét is körbejárta: 2020-ban a 135 gazdagabb önkormányzat 58,1 milliárd forintot adott a kevésbé tehetős önkormányzatoknak. Ez a rendszer ráadásul évek óta így van, senki sem tiltakozott,

senki sem beszélt Sopron- vagy Debrecen-adóról. Egyedül Budapest jelenlegi vezetése és néhány baloldali pártpolitikus által vezetett város az, amely nem akart szolidaritást vállalni a többi magyar településsel.

A többi jobboldali, baloldali és független településvezetőnek ezzel, és ebbe beleértem a számítási rendszer 2021-es megváltozását is, komoly problémája nem volt – magyarázta Orbán.

A járványügyi védekezésből és a terhek elosztásából az egész társadalomnak, a gazdasági élet minden szereplőjének és a magyar államnak – benne a kormányzati és az önkormányzati szektornak – is ki kell vennie a részét. Az emberi élet és egészség védelme mellett ez legfőképpen munkahelyek megvédését és újak teremtését jelenti. Ehhez pedig az út a legtöbb embernek munkát adó magyar kis- és közepes vállalkozások terheinek mérséklésén, így az iparűzési adó csökkentésén keresztül is vezet. Mindez a helyi szintű gazdaság- és munkahelyvédelem fontos pillére, ugyanis a kis- és közepes vállalkozások azok, amelyek hazánk gazdaságának legfontosabb motorjai közé tartoznak, és amelyek a legtöbb munkahelyet teremtik a magyar emberek számára – részletezte az államtitkár. Hozzátette:

Gémesi korábban szkeptikus hangot ütött meg azzal kapcsolatban, hogy az iparűzési adó csökkentése érdemi segítség-e a vállalkozásoknak.

– Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban egy kisvállalkozó hozzám eljutott véleményét idézzem; ő úgy fogalmazott, hogy aki szerint ez nem segítség, az soha életében nem vállalkozott. Érzek egy elég komoly logikai ellentmondást is abban, hogy miközben az Ön állítása szerint ez az adókönnyítés alkalmas arra, hogy ellehetetlenítse a teljes önkormányzati szektort, nem alkalmas arra, hogy a járvány gazdasági hatásaival küzdő magyar kkv-szektornak érdemi segítséget nyújtson – osztott meg egy történetet Orbán Balázs.

– Sajnálattal kell megállapítanom, hogy

a baloldali pártok politikai lövészárkokat ásnak az önkormányzatokban, míg mi az együttműködés lehetőségeit keressük.

Szomorúan látom, hogy Ön ezen politikai árokásáshoz, annak az érdekvédelmi szervezetnek a felhasználásával, aminek a vezetésével megbízták, kifejezetten aktívan hozzájárul – zárja gondolatait az államtitkár.

A ma közölt levél nem előzmények nélküli: lapunk is beszámolt Orbán Balázs első nyílt üzenetéről, melyet ITT olvashatnak. Gémesi György az általa vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetsége közösségi oldalán reagált az államtitkár megkeresésére, mely válaszlevélben vitára hívta ki. A miniszterhelyettes viszonválaszában jelezte, elfogadja a vitafelkérést, abban az esetben, ha nyilvános esemény keretében bonyolítják le.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.