
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
A kormányfő kiemelte, hogy főként gazdasági kérdések adták a megbeszélések súlypontját. Orbán Viktor kifejtette, hogy a Németország és Magyarország közötti kereskedelem meghaladta az 54 milliárd eurót. – Ez az összeg minden évben rekordot dönt – mondta a miniszterelnök.
Az innovációs és kutatási projektek menetrendjét a két ország szakminiszterei határozzák meg, és a sikereket látva ez a jövőben is így lesz.
A német kancellár szavai szerint nem tudják eléggé méltatni ezt az eseményt és ismét megköszönte a magyaroknak az ország szerepvállalását az 1989-es eseményeknél.
Mindkét kormányfő kiemelte a hadiipari együttműködést. – Magyarország most építi fel a korszerű és ütőképes haderejét és ebben fontos szerepet játszik a német hadiipar – hangsúlyozta Orbán Viktor. Emellett mindkét vezető elmondta, hogy az EU nyugat-balkáni bővítése prioritást élvez.
– A kétoldalú kapcsolatok jók, a migrációval kapcsolatban nem vagyunk mindenben egy véleményen, de abban egyetértünk, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére Angela Merkel. A kancellártól azt szerettük volna megtudni, hogy a migrációs válság miatt mélypontra került német-magyar kapcsolatok helyreálltak-e. A német kormányfő szerint a kapcsolatok jók, amit az is mutat, hogy a felek tudnak egymással egyenesen beszélni.
Orbán Viktor szerint a kapcsolatok javulásához a magyar határvédelem eredményessége is hozzájárult, mivel szavai szerint a németek tudják, hogy a magyarok őket is védik.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.
Több millió embert sértett meg az előadó.
Nemzetellenes farkasfalka rontott rá a Csík Zenekar énekesnőjére
Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán kémek
Szuper hírt kapott Szoboszlai, a Liverpool hivatalos honlapja közölte
Azahriah gusztustalan módon sértegette a Fidesz szavazókat, elgurult a gyógyszere
Ennyi volt, Sylvester Stallone befejezte
A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
A John Wick-filmek sztárja dokumentumfilmet forgat a Forma-1-ről
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Kiderült Zelenszkij ördögi terve
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.
Több millió embert sértett meg az előadó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.